MÁV: a vasúti kocsik után az állomásokon is ingyenes internet

Utasai illetve a vonatra várakozók magasabb szintű kiszolgálása érdekében a MÁV ingyenes wifi internet szolgáltatást indított öt vasútállomásán áprilistól. Ezt megelőzően a vasúttársaság már több mint 700 vasúti kocsiját tette internetezésre alkalmassá az elmúlt hónapokban, aminek nagy sikere van az utasok körében. Mostantól immár a Déliben, a Keletiben, a Nyugatiban, Debrecen és Keszthely állomáson is díjmentesen netezhetnek az utasok. 

A több mint 700 kocsit érintő fedélzeti internetelérés kiépítését követően, újabb fejlesztésként a MÁV 2014 áprilisától Budapest-Déli, Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati pályaudvaron valamint Debrecen állomáson elindította az ingyenes állomási wifi internet szolgáltatást. Ezzel immáron – a teszt jelleggel pár hónapja Keszthelyen indítottal egyetemben – öt állomáson szolgáltat díjmentesen vezeték nélküli internetet a MÁV utasainak, és a tapasztalatok függvényében országszerte a nagyobb forgalmú állomásokon tervezi bevezetni a szolgáltatást.

Budapest-Déli pályaudvaron a teljes pénztárcsarnokban, váróteremben és a csarnok valamint a vágányok közötti fedett területen elérhető a szolgáltatás. Debrecenben a teljes utasfelvételi épületben használható a díjmentes wifi internet (pénztárcsarnok, várótermek, indulási és érkezési oldal). Budapest-Keleti pályaudvaron az aluljáró szinten a pénztárak előtt, valamint a vonatfogadó szinten legjobban a központi utastájékoztató tábla környezetében érhető el a szolgáltatás. Budapest-Nyugati pályaudvaron a pénztárcsarnokban, a Teréz körúti bejáratnál lévő központi utastájékoztató tábla előtti területen, a Westend felőli utascsarnokban és az 1-9. vágányok előtti területen lehet netezni. A Keletiben és a Nyugatiban a közeljövőben további területeken is elérhetővé válik majd a szolgáltatás.

 



Fedélzeti wifi – már több mint 700 vasúti kocsiban


A MÁV Csoport ingyenes internetelérést biztosító vasúti kocsijainak száma már meghaladja a hétszázat, a lendületes fejlesztésnek köszönhetően hónapok alatt jelentősen nőtt azoknak a kocsiknak a száma, amelyekben díjmentes internetezést biztosít a vasúttársaság. A szolgáltatás kiépítése egyre több térséget érint, így az InterCity forgalomban Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Szeged és Szombathely irányában valamint a teljes budapesti elővárosi hálózaton elérhetővé vált a wifi a vonatokon. A fejlesztése az utasok körében töretlen népszerűségnek örvend, hiszen amíg tavaly márciusban harmincezerszer csatlakoztak a wifire, ez decemberben már közel négyszázötvenezerre emelkedett. A csatlakozások száma összesítve tavaly év végére meghaladta a kétmilliót, a tapasztalatok szerint, a rendszert péntekenként használják a legtöbben. Az állomási wifi-hálózatok mostani kiépítése a fejlesztések újabb lépése.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció