Smartmobil 2014: hazai startupok a vilĂĄgsiker kĂŒszöbĂ©n

Nemzetközileg is kezdenek üzleti sikereket elérni az új magyar startupok, melyek közül több a tavalyi Smartmobil (SM) konferencián kapott lendületet. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG példáját követve újabb hazai fejlesztések indultak el a világsiker útján. A SOPRESO csapata bizonyítja, hogy prezentációs app fejlesztésben tudunk újat mutatni a világnak, míg a StatzUp virtuális focival, a Response és a Turtle Games pedig a nagysikerƱ Guitar Hero mobilos változatával, a SongArckal tör globális sikerekre.

Új üstökösök tƱntek fel a magyar digitális szektor egén, melyek a már jelentƑs sikereket elért hazai tech vállalatokat követve a nemzetközi piacok meghódításán dolgoznak. A tavalyi SM konferencia startup versenyein feltƱnt fejlesztƑk közül több is rácáfol arra a gyakori kritikára, hogy bár a magyar garázscégek ötletei jók, a piaci sikerhez szükséges üzleti készségek hiányoznak. A hazai mobiltechnológiai és digitális piac egyik legjelentƑsebb szakmai rendezvénye, az SM 2014 konferencia idén is nagy hangsúlyt fektet a startupokra. A világ legdinamikusabb tech központjaiból érkeznek szakemberek, hogy átadják tapasztalataikat a hazai szakma szereplƑinek.

 

Újabb magyar prezi forradalom a láthatáron

 

A tavalyi SM startup versenyen döntƑs SOPRESO csapata által kifejlesztett prezentációs webalkalmazás teljesen új dimenziókat nyit meg az élƑ elƑadások interaktivitásában. A Twitter ihlette app lényege, hogy a közönség tagjai okoseszközeiken követhetik és kommentelhetik a slide-okat, illetve kérdéseket tehetnek fel az elƑadónak.

 

A résztvevƑk megoszthatják egymással és az elƑadóval virtuális névjegyüket, így a kapcsolatépítés is hatékonyabbá válik. Az elƑadás alatt elindult párbeszéd késƑbb is folytatódhat, egybentartva a prezentációnak köszönhetƑen kialakult mikroközösséget. Az április 3-án megrendezendƑ SM 2014 résztvevƑi a konferencia elƑadásai során élesben, maguk is kipróbálhatják a tavaly óta immár piacképes termékké érett szolgáltatást.

 

Közel egymillióan használják a mobilos zenei játékot

 

A Response és a Turtle Games közös fejlesztését méltán nevezhetjük a mobilos Guitar Heronak. A kifejezetten nemzetközi piacokra készült alkalmazás a tavalyi SM keretében megrendezett Microsoft Imagine Cup fejlesztƑi verseny döntƑjében vett részt. A zenei app már most óriási siker: közel egymillióan töltötték le, amivel egycsapásra a legjobb Windows Phone-os játékká avanzsált. A SongArc az USA-ban a legjobban értékelt játékok között az 5. helyet érte el, a letöltések számát tekintve pedig bekerült a TOP 10-be.

 

Virtuális fociban már lenyomjuk a világot

 

A StatzUp egy mindössze kétéves sikertörténet. A startup még csak négy embert foglalkoztatott tavaly, amikor elindultak az SM versenyén – mára azonban 11 fƑre bƑvült a csapat. A fejlesztés alapja egy professzionális nemzetközi adatbázis, amelyet edzƑk is használnak. EbbƑl készült egy mobil alkalmazás, majd elindult egy interaktív online játék fejlesztése NB1-es játékosokkal.

 

A tavalyi SM konferencia alatt kezdƑdött az egyeztetés a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, aminek eredményeképp az alkalmazás az MLSZ hivatalos játéka lett, és most már külföldön is tervezik értékesíteni. Az elsƑ nagyobb nemzetközi projekt a nyári foci-vb lesz. A cég már kockázati tƑkebefektetést is kapott, és a játékot jelenleg 3 ügynökség segítségével összesen 18 országban árulják világcégeknek white label szolgáltatásként. A tervek szerint Ƒsszel megjelennek a Facebook-on, mobilfelületeken és Xbox-on is.

 

Budapesten a Waze és a Spotify

 

Az idén ötödik alkalommal, a Magyar Telekom fƑtámogatásával megrendezésre kerülƑ SM 2014 konferencia számos külföldi nagyágyút hoz el Budapestre. Eljön többek között a Waze alelnöke Fej Shmuelevitz, de itt lesz a Spotify fejlesztési igazgatója, Kevin Goldsmith is. A rendezvényen elƑad továbbá a Wolfgang Hisserich, a Deutsche Telekom alelnöke. A résztvevƑk elsƑ kézbƑl kaphatnak információkat az utóbbi idƑk legnagyobb magyar felvásárlási sztorijáról, az IND Group vezérigazgatójától, Vinnai Balázstól.

 

Tavalyhoz hasonlóan idén is lesz startup verseny: az SM 2014 ismét otthont ad a tizedik jubileumát ünneplƑ Microsoft Imagine Cup döntƑjének, továbbá az SM 2014 konferencián debütálhatnak az április 2-án megrendezésre kerülƑ Startup Tavasz versenysorozat nyertes csapatai is. A hazai mobil és digitális szakma csúcsrendezvénye iránt óriási az érdeklƑdés, már közel hétszáz látogató jelezte részvételi igényét.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł