Elektronikus képzési portál segíti a fiatal munkakeresőket

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) Munkavállalói Akadémia címmel elindította országosan egyedülálló elektronikus képzési portálját.

A szakszervezeti szövetség közleményében kiemeli, hogy prioritásnak tekintik a munkavállalók képzését, és tudatosságának növelését, ezért indították az internetes képzési portált, amelyen megkezdődik a munkavállalói ismereteket tartalmazó képzési anyag oktatása. Az oktatási anyagot a Szegedi Tudományi Egyetem Állam- és Jogtudományi karának oktatói, valamint a Munkástanácsok szakértői készítették.
 

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a közlemény szerint kiemelte: számos kutatás és munkaerő-piaci tapasztalat is megerősíti, hogy az oktatási rendszert - szakképzési, köz- vagy felsőoktatási intézményeket - elhagyó fiatalok nem rendelkeznek az alapvető munkavállalói ismeretekkel. A tájékozatlanság veszélyeket rejt, a feketemunka melegágya. Ez ellen fellépve a Munkástanácsok egy átfogó felkészítő anyagot készített, amely ingyenesen elérhető minden érdeklődő számára a Munkavállalói Akadémia portálon. Az oldalon regisztráló felhasználókat a témában jártas szakemberek segítik a felkészülésben.
 

Szabó Imre, a Munkástanácsok Ifjúsági szervezetének elnöke a közlemény szerint elmondta: az egyedülálló kezdeményezés ingyenesen nyújt támogatást a fiatoknak, és a saját "nyelvükön", az általuk használt információs csatornákon keresztül nyújt segítséget a munkahelyszerzésben, illetve megtartásban. Az oldalon nemcsak munkajogi, hanem álláskeresési, önéletrajz írási és egyéb tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők.
 

Az alapvető munkajogi, munkavállalói ismeretek hozzájárulnak a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javításához, eszközként szolgálnak a feketefoglalkoztatás elleni küzdelemhez.

 

Emellett elindul egy e-learning képzés a szakszervezeti tisztségviselők részére. Az oktatóanyag bárki számára ingyen elérhető, egyelőre a Szövetség honlapjáról lehet letölteni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció