Vodafone Instant Network Mini – bázisállomás egy hátizsákban

A nemzetközi Vodafone Alapítvány Barcelonában, a Mobil Világkongresszuson mutatta be a katasztrófa sújtotta övezetekben már többször bevetett hordozható bázisállomás, az Instant Network „mini” változatát, amely mindössze 11 kilogramm súlyú, hátizsákban szállítható és akár 10 perc alatt üzembe helyezhető.

Az Instant Network Mini kézipoggyászként szállítható a kereskedelmi repülőgépeken és összeállítása sem igényel speciális technikai tudást. A mini bázisállomás 100 méter átmérőjű területen belül 5 párhuzamos hívás kezdeményezésére, valamint több ezer szöveges üzenet elküldésére alkalmas.

A nemzetközi Vodafone Alapítvány az Instant Network-öt legutóbb 2013 novemberében, magyar és új-zélandi munkatársak közreműködésével a Fülöp-szigeteken helyezte üzembe. A most bemutatott „mini”-nél nagyobb teljesítményű, de szintén kereskedelmi repülőgépeken is hordozható, összességében mintegy 100 kilogramm súlyú berendezés üzembe helyezése 24 órát vett igénybe. Az eszköz segítségével sikerült biztosítani a mentésben résztvevők kommunikációját, valamint azt, hogy helyiek életjelet adhassanak szeretteiknek. A rendszeren 29 nap alatt 443 288 hívást bonyolítottak le és 1,4 millió szöveges üzenetet küldtek el a térség lakói és a segélyszervezetek munkatársai. 

A GSM hálózatot biztosító mini bázisállomást a Vodafone Spanyolország és a Vodafone Csoport Alapítvány partnerei, a Huawei és a Telecoms Sans Frontières fejlesztették.

A mini bázisállomás műholdas kapcsolaton keresztül csatlakozhat az adott helyi szolgáltató mobil hálózatához és így akár már közvetlenül a katasztrófa bekövetkezése után is biztosíthatja a segélyszervezetek kommunikációját az egyébként elérhetetlenné vált területeken.

„A Vodafone Alapítvány mini bázisállomása egyszerűen és gyorsan kezelhető és azoknak a segélyszervezeteknek jelent majd nagy segítséget, amelyeknek semmilyen más kommunikációs eszköz nem áll rendelkezésükre” - mondta Andrew Dunnett, a Vodafone Csoport Fenntarthatóságért és Vodafone Alapítványért felelős igazgatója.

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció