Xerox: nő és a menedzselt szolgáltatások felé halad a magyar nyomtató piac

Tavaly már megállt az évek óta tartó visszaesés a magyarországi dokumentumkezelési szektorban és egyre inkább nő az igény a menedzselt nyomtatási szolgáltatások iránt - tájékoztatták a Xerox Magyarország vezetői a sajtó képviselőit.

Elmondták, a 2013-as magyarországi printerpiacot a legjobb hardverár iránti igény jellemezte mind az állami, mind a vállalati beszerzések terén. Viszonylag magas volt emellett a használt eszközök kereslete is. A gyártók ebben a környezetben, a túlélés érdekében, az eredeti kellékanyagok értékesítésére és szolgáltatások nyújtására igyekeztek támaszkodni.
 

Az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat tanulmánya szerint azonban 2013-ban már megállt az évek óta tartó visszaesés a magyar dokumentumkezelési szektorban és észlelhetővé váltak a fellendülés első jelei. Az elmúlt hét évben közel 800 ezer nyomtató kelt el a magyar piacon. Az eladásokban két alkalommal történt nagyobb visszaesés, 2008-ról 2009-re, illetve 2011-ről 2012-re.
 

Tavaly viszont már közel 104 ezer printert értékesítettek a gyártók Magyarországon, 20 százalékkal többet mint 2012-ben. A Xerox ebből több mint 5 ezret adott el, 1,5 százalékkal többet az előző évinél.
 

A Xerox tavaly Magyarországon 7-8 milliárd forint forgalmat bonyolított le, ennek 60 százalékát tette ki a hardver és 40 százalékát a szolgáltatások értékesítése. Udvardi Gábor, a Xerox Magyarország marketing vezetője (képünkön) az idén is hasonló nagyságrendű forgalomra számít Magyarországon.
 

Elmondta, hogy tavaly már a kis- és középvállalatok körében is megjelent az érdeklődés a menedzselt nyomtatási szolgáltatások iránt, elsősorban a dokumentumkezelési rendszereik optimalizálásának egyre sürgetőbb kényszere miatt. A menedzselt nyomtatási szolgáltatásokat a szakember a vállalati autóflotta kezeléséhez hasonló konstrukcióhoz hasonlította, amelyben a szolgáltató az üzemeltetés minden terhét leveszi a megbízó válláról.
 

A menedzselt nyomtatási szolgáltatásokban a nagy piackutató cégek, a Gartner, az IDC és a Forester adatai szerint a Xerox 2013-ban globális piacvezető szerepre tett szert, több mint egymillió berendezést kezelt, amelynek 50 százaléka nem Xerox készülék volt. A szolgáltatással a Xerox 160 országban van jelen 14 ezer szervizpont közvetítésével.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció