A HTC a középkategóriás telefonok felé veszi útját

A Reuters jelentése szerint a tajvani telefongyártó, a HTC több alacsonyabb árkategóriás készüléket fog értékesíteni ebben az évben, amellyel a profit növelése a cél. Ugyanakkor nemsokára érkezik az új zászlóshajó modell is.

Cher Wang, a vállalat elnöknője nyilatkozott arról, hogy, hogy a 2014-es évben több 150-300 dollár árkategóriájú készüléket szeretnének értékesíteni. A vállalat tavalyi éve veszteséges volt. Wang szerint az volt a baj, hogy a zászlóshajó modellre koncentráltak (lásd: HTC one és One Max), és a középkategóriás piacra nem fektettek elég hangsúlyt.

Chialin Chang, a vállalat pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a feltörekvő és a fejlett piacokon egyaránt több 150-300 dollár árkategóriájú modellt fognak értékesíteni a high-end készülékek mellett. Azt is hozzátette, hogy a HTC nem a kimondottan belépő kategóriás piacot célozza meg, hanem inkább a középkategória felé irányítja figyelmét. Emellett nemsokára egy új zászlóshajó telefont is bemutatnak.

Laura Chen, a BNP Pariba elemzője úgy véli, hogy a cég alapvető problémája, hogy a termékek nem igazán megnyerőek, és valójában nem kínálnak semmi újat a piacon.

Ahogy az már egy korábbi cikkben előkerült, a vállalat nagyobb hangsúlyt fektet majd a marketingre, Wang szerint a vállalatnak agresszív kampányra van szüksége. Az olcsóbb telefonok nagyobb értékesítése szerinte növelheti az általános nyereséget, és bíznak a felsőkategóriás készülék növekvő keresletében is.

Ezek az alacsonyabb árszegmensbe tartozó eszközök egy rést tölthetnek ki, ugyanis sokak szerint túl sokba kerülnek a HTC készülékek. Egy pekingi lakos mondta el, hogy ő sokáig használt HTC készüléket, de az ár miatt áttért egy LG telefonra.

A vállalat azonban a felsőkategóriás szegmensnek is kiemelt figyelmet szán. A vezetők az új zászlóshajó modell kapcsán elmondták, hogy a következő két hétben küldik ki a meghívókat arról az eseményről, ahol bemutatják a One utódját.

 

Forrás: Reuters.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció