Nintendo: a Wii U nem hozta meg a várt sikert

A Nintendo elismerte, hogy a Wii U eladások korántsem olyan kecsegtetőek, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt várták. Ezzel a vállalat már három egymást követő veszteséges évet zárt.

A Nintendo beismerte, hogy a Wii U cél tévesztett, nem teljesítette a hozzá fűzött elvárásokat. Bár ettől az évtől nyereséget vártak (első körben majdnem 100 millió yenre becsülték a profitot), ám ezzel szemben ismét egy veszteséges éven vannak túl, mintegy 35 millió yennel.

 

Sajnos a konkurencia (Sony és Microsoft) egyre nagyobb szeletet hasít magának a piacon, míg a Nintendo tortája egyre csak fogy. Hiába csökkentették a Wii U árát 50 dollárral, a sikert ez sem hozta meg.

 

 

A vállalat nagyjából 9 millióra becsülte az eladási számot, ám ennek csupán a fele, 2,8 millió teljesült. Ezt a legújabb Xbox One és a PS4 is mindössze néhány hónap alatt lekörözte, amíg a Nintendo csak reménykedett, miközben egyre lejjebb csúsztak.

 

A vállalat viszont most észbe kapott, ugyanis a 3DS konzolok tekintetében kicsit visszafogottabb értékesítési előrejelzésekről beszélnek. A 18 milliós várható eladást 13,5 millióra csökkentették. A realitás talaján maradva a korábbi 55 milliós nyereség helyett most 25 milliós veszteséget prognosztizálnak.

 

Satoru Iwata, a Nintendo elnöke egy osakai konferencián arról beszélt, hogy új üzleti struktúrán gondolkoznak. A Bloomberg szerint ez egy okostelefon-központú üzleti stratégia lehet, ugyanis Iwata úgy nyilatkozott, hogy az okoseszközök bővülésével nekik is meg kell tanulniuk, hogy aknázzák ki az ezekben rejlő lehetőségeket. Ám azt is hozzátette, hogy a váltás nem olyan egyszerű, mint Mariót okostelefonra átültetni.

 

Forrás: Techcrunch.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció