A Xerox a bevételek növelésére összpontosít

A napokban tartotta a Xerox befektetői konferenciáját, ahol bejelentették, hogy a cél 2017-re, hogy 56 százalékról 66 százalékra növeljék a szolgáltatásokból befolyó bevételeket. Rövidtávú cél, hogy a vállalat működési cash flowja - a pénz, amely finanszírozza a beruházásokat, a termelést és a pénzügyi befektetéseket – 2014-ben elérje a 2 milliárd dollárt, ami 200 millió dolláros többletet jelent az idén várt eredményhez képest.

A Xerox befektetői konferenciáján a vállalat elnök-vezérigazgatója, Ursula Burns beszélt arról, hogyan tervezik a bevételek növelését az elkövetkezendő években. Szerinte három fő területre kell összpontosítaniuk.

 

Egyrészt szélesíteniük kell a szolgáltatási palettájukat és üzleti szolgáltatásokká kell formálniuk minél több fejlesztésüket az oktatás, a közlekedés, a szállítás és az egészségügy terén. Ez utóbbi kapcsán mutatták be a napokban Amerikában a Medicaid Management Information System szoftveres megoldást, amely segít az egészségügyi dolgozóknak abban, hogy kiszűrjék többek közt a gazdasági visszaélésekre utaló próbálkozásokat.

 

Másrészt Burns szerint folytatni kell az innovációs beruházásokat a dokumentumkezelési megoldásokat érintően. Ezen a területen az outsourcingra, a munkafolyamatok automatizálására és a mobilizáció iránti igény erősítésére fókuszálnak.

 

Harmadrészt a technológiai elsőség megőrzését jelölte meg célként a Xerox elnök-vezérigazgatója, aki úgy látja, hogy a nyomdaiparban a jövőben is a személyre szabott nyomtatás lesz a meghatározó. Ennek ismeretében a Xerox víznélküli és tintasugaras nyomtatás lehető legszélesebb portfoliójával igyekszik a kiszolgálni a nyomdaipari vállalkozások igényeit.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció