Piacon a 128 gigás Meizu MX3

A vásárlók már leadhatják rendelésüket a világ első 128GB belső tárhellyel szerelt mobiljára, ami történetesen a Meizu MX3 egyik változata. Üröm az örömben, hogy a telefon nem támogatja az elterjedt 3G és 4G hálózatokat, így még Kínában is csak a China Mobile szolgáltató szárnyai alatt használható.

Végre elérhető a 128 gigás Meizu MX3, mely az első okostelefon a piacon, amely ekkora tárhellyel büszkélkedhet. A 3 999 kínai jüanba – azaz cirka 660 dollárba – kerülő készülék sajnos kizárólag a gyártó anyaországában, azaz Kínában érhető el, ráadásul csak a China Mobile TD-SCDMA hálózatát támogatja, a jóval elterjedtebb 3G és 4G hálózatokat nem.

Jó hír, hogy a közeljövőben megjelenhet az hatalmas kapacitású háttértárral szerelt Meizu MX3 3G modullal szerelt változata is, amit a cég Kínán kívül is előszeretettel forgalmazna majd, ám valószínű, hogy a lelkes nyugati felhasználóknak alternatív megoldást kell keresniük (pl. rendelés kínai webáruházból, szürkeimporttal az országba került telefon vásárlása etc.), ha szert kívánnak tenni a mobilra.

A bőséges tárhely mellett egyébként igen ütős hardver került a gépezetbe: előlapján egy 5,1 hüvelykes, 1800 x 1080 képpontos kijelző terül el, meghajtásáért pedig a Samsung nyolcmagos Exynos 5 Octa processzora felel.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció