Német diákokkal a nemzetközi ügyfelek elégedettségéért

A Sixt Magyarország (Wallis Autókölcsönző Kft.) a német Sixt AG franchise partnereként a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő autókölcsönző szolgáltatást nyújt ügyfelei számára Magyarországon. A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren található Sixt iroda ügyfélköre összetételét tekintve rendkívül változatos, azonban közülük is kiemelkedő mértékben vannak jelen a német anyanyelvű bérlők, mely figyelembe véve a cég német gyökereit, egyáltalán nem számít meglepetésnek.

A vállalat régóta megvalósításra váró céljai közé tartozott, hogy az ügyfelek igényeinek lehető legmagasabb szintű kielégítése érdekében a nemzetközi ügyfelek kultúrköréből érkező, anyanyelvi szinten angolul és németül kommunikáló dolgozókat alkalmazzon. Ennek megvalósítása érdekében indult el az együttműködés a Sixt Magyarország, valamint a WEXEdU Alapítvány között. Az Alapítvány fő profilja, hogy az Európai Unió által nyújtott külföldi szakmai gyakorlat lehetőségeit hozzáférhetővé tegye céltudatos, dolgozni akaró, a jövőjükről már az iskolaidő közben felelősen gondolkodó diákok számára. Ennek kapcsán a „Gaining work experience in Europe” elnevezésű Európai Uniós Leonardo Mobilitási projekt keretében október közepén három hetes időtartamra két német diák segítette a Sixt Autókölcsönző repülőtéri dolgozóinak munkáját, napi 6 órában. A 23 és 24 éves fiatalemberek Németországban üzleti iskolában tanulnak, jelenleg pedig szakmai gyakorlat keretein belül német autókereskedésekben bővítik szakmai ismereteiket.

 


A Sixt dolgozói a három hét alatt igyekeztek a legtöbb gyakorlati tudást átadni a diákok számára, amit tankönyvekből elsajátítani nem lehet. A repülőtéri Sixt iroda visszavételi pontján teljesített szolgálat alatt a bérautót leadó ügyfelekkel történő kapcsolattartás alkotta a diákok munkájának gerincét. Hisz gondoljunk csak bele - ez esetben - a német ügyfelek helyzetébe: egy idegen országban anyanyelvi szót hallani és a hazánk fiával találkozni mindig jóleső érzés és megkönnyíti a kommunikációt, esetükben kellemesebbé is téve a hazautazás előtti pillanatokat. Ennek bizonyítéka az a rengeteg ügyfél visszajelzés, melyet a cég ezen időszak alatt kapott.


Az elvégzett munka a 2 hetes szakmai gyakorlati időszak végén referencialevél formájában ölt testet, mely jó beugró lehet a diákok számára a későbbi álláskeresés szempontjából akár Németországban, akár a világ bármely pontján.


Kiemelt időszaknak számít az autókölcsönző üzletágban a nyári szezon, amikor is az utóbbi években számos magyar diák mondhatta el magáról, hogy a Sixt-nél bővíti ismereteit és kezdi el a nagybetűs dolgos életre történő felkészülést. Ezen törekvést terjesztette ki a cég nemzetközi diákokra és az őszi időszakra az idei év során.


Mind a résztvevő diákok, mind pedig az ügyfelek részéről kapott pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy az együttműködés minden érintett fél számára hasznos és hosszútávon fenntartható, így a jövőben a Sixt növekvő hangsúlyt fog fektetni a feltörekvő generáció alkalmazására, úgy hazai, mint nemzetközi forrásokból.

„A német fiúk az első pillanattól kezdve nagyon büszkén viselték a Sixt egyenruhát. Örültek, hogy bizalmat kaptak a cég vezetése és a közvetlen kollégák részéről is, és azonnal felelősségteljes, valódi munkát végezhettek. A projekt végi értékelésnél külön kiemelték, hogy mennyire barátságosak és közvetlenek voltak a velük dolgozó Sixt-es kollégák. Ezek alapján látnunk kell, hogy az ilyen projektek nem kizárólag a fogadó cégek és a gyakornokok szempontjából fontosak és erősítik az EU-n belüli kapcsolatokat, illetve mobilitást, hanem a hazánkról alkotott kép, országimázs szempontjából is igen hasznosak, ha olyan magas színvonalú szolgáltatást nyújtó cégekkel tudunk együttműködni a szakmai gyakorlatok megvalósításában, mint a Sixt. Ez közvetett módon is javítja Magyarország megítélését az unióban és csökkenti az esetleges bizalmatlanságot, illetve erősíteni tudja a nyitottságot a jövőbeli magyarországi munkavállalással vagy akár befektetői tevékenységgel kapcsolatban.


Alapítványunk az új EU-s költségvetési ciklusban az Erasmus + projektek keretein belül is szeretné folytatni az együttműködést a céggel, mivel minden bizonnyal lesznek olyan nyitott, kommunikatív és a szolgáltatói szektor felé elkötelezett külföldi fiatalok, akik kiváltságként fognak arra tekintetni, ha szakmai gyakorlatukat a Sixt-nél tölthetik.  ” – fogalmazta meg az Alapítvány képviselője.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció