Közzétették az Apple II rendszerének forráskódját

Az amerikai számítógéptörténeti múzeum (Computer History Museum) nyilvánosságra hozta az Apple II DOS forráskódját, természetesen nem kereskedelmi használatra. Az Apple II volt a vállalat első tömegszámítógépe a 70-es években.

 

Az Apple II a 70-es években mutatkozott be, egészen pontosan 1978-ban, és több mint 35 évvel később pedig a rendszer (DOS) forráskódja is elérhetővé vált. A Kaliforniában található számítógéptörténeti múzeum engedélyt szerzett az Apple-től arra, hogy ezt közzétegye.

 

 

Ez volt az első igazi számítógép a vállalat életében kiépítettség szempontjából. A készülék 1298 dollárba került, és 4K-s memóriával rendelkezett. Merevlemezzel nem rendelkezett, az adattárolás kazettákon történt.

 

 

A rendszer szinte teljes egészében assembly nyelven írták, melyhez Steve Wozniak, az Apple társalapítója írta a floppyillesztés vezérlőkódját. Magát a rendszert pedig Paul Laughton írta néhány hét alatt, aki a Shepardson Microsystemnél dolgozott akkor. A munkájáért busás jutalmat, nagyjából 3 millió forintnak megfelelő összeget kapott.

 

A forráskód szabadon letölthető a múzeum hivatalos oldaláról.

 

Forrás: Techspot.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció