Az IT világnak is lépést kell tartania a rezsicsökkentéssel

A 2013. január 1-je óta hatályos rezsicsökkentésre vonatkozó jogszabály nemcsak a díjak 10%-os konszolidációját írja elő a közműszolgáltatók számára, hanem szigorú tájékoztatási kötelezettséget is. Előbbi rendelkezés hiánytalan betartása a költséghatékonyabb gazdálkodás, utóbbi az infótechnológia tekintetében állította kihívások elé a szolgáltatókat. A tájékoztatási kötelezettség betartását a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi, ezért a közműszolgáltatók IT szállítóinak is gyorsan kellett reagálni a változásokra, esetenként új funkciókkal bővítve a meglévő vállalatirányítási rendszereket.

Év elejétől az energiaszektor szereplőinek, július 1-jétől a víziközmű-szolgáltatóknak kötelező egyértelműen leírni számláikon, hogy mennyivel kevesebb pénzt fizet egy-egy lakossági fogyasztó, a rezsicsökkentés kezdete óta megtakarított összeget pedig külön „rezsibokszban”, színes mezőben kell feltüntetni. Ezen módosítások végrehajtása azonban nem pusztán nyomdatechnológiai művelet: a számlázási szoftverek módosítását, beállítást, esetenként bővítést kíván meg.

Az elmúlt hetek hírei között gyakran szerepelt, hogy számos távhőszolgáltatót köteleztek kötbérfizetésre a rezsicsökkentés rendelkezéseinek nem megfelelő végrehajtásáért. Akadnak azonban pozitív példák is: a Sopron Holding Zrt-t a napokban emelte ki követendő példaként a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az egyértelmű, ezáltal könnyen értelmezhető számlaképekre való tekintettel. Kovács Mártának, a Sopron Holding díjelszámolás-vezetőjének véleménye szerint a feladat megoldásában nagy segítségükre volt a száz százalékban hazai R&R Software Zrt. szakértelme, valamint a közműszolgáltatói tevékenység – köztük a számlázás – támogatására használt „FusionR Utility” vállalatirányítási rendszer rugalmassága, amelyeknek köszönhetően fejlesztési költségek nélkül, a törvényi követés keretein belül valósult meg a szükséges módosítás.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció