Egyetemistákkal dolgozik a Canon

Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy több tízezer kutatót foglalkoztató vállalat miért dolgozik együtt diákokkal, ám mégis megteszi, és nem is akármiért: hogy valami olyat alkossanak, ami megrengeti a világot. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.

Csak a legtehetségesebb hallgatók kerültek bele a kalapba, vagyis DEMOLA projektbe – a BME és a BGF diákjai. Az talán sokkal érthetőbb számunkra, az egyetemek számára miért fontos ez a nem mindennapi együttműködés. Vajta László, a BME Villamosmérnöki  Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy egyre fokozottabb igény mutatkozik a megszerzett ismeretek gyakorlati  átültetésére, és szerinte a „fiatalok mozgatják a világot”. Az új DEMOLA projekt pontosan erre teremt jó lehetőséget, hiszen nyílt innovációs platformként egyszerre ötvözi a technológiát és a tudástranszfert.

 

A sajtótájékoztató stílszerűen abban az innovációs laborban volt, amely helyet ad a DEMOLA programnak. Az átalakított csarnok a mindenkori technológiai igényekhez igazodik. Itt kezdődik meg a világra nyitott, friss agyak bevonása.

 

A kérdés mindennek ellenére még mindig ott lapul: vajon miért a diákok? Kroó Győző, a Canon Hungária Kft. vezérigazgatója bővebben beszélt arról, hogy ez a projekt a Canon Hungária kezdeményezése, és kiemelte, hogy köztudottan Nagyon sok olyan ötlet, amely megváltoztatta a világot, garázskörnyezetben születtek: olyan helyről, mint ez is. (Lásd. Facebook, Instagram és társai).

 

Kroó Győző szerint a Canon fontosnak tartja, hogy olyan fejlesztési projekteket hozzon létre Magyarországon, amelyben lehetőséget biztosít magyar fiatalok szakmai tudásának felfedezésére és kiaknázására. 

 

Ekler Péter, a BMEVIK karának adjunktusa kiemelte, hogy az egyetem számára fontos, hogy az új technológiák, megoldások hamar beépüljenek az oktatásba. Nagyvonalakban ismertette azokat a projekteket, amelyek végül bennmaradtak a legjobbak között (40-ből 4-et választottak ki).

 

Nagyon fontos, hogy a munka csapatokban zajlott, és a projektek tervezése során végig együttműködtek a Canonnal. A projekteket nagyvonalakban fel is vázolták, melyek közül az egyik a „Mobil nyomtató vezérlő”, amely automatikus készülékfelderítéssel rendelkezik, és lehetővé teszi, hogy azonnal nyomtassuk mobil készülékről. Más felhasználók számára is elérhetők a korábban feltöltött dokumentumok. Ehhez tartozik az azonnali értesítés/riasztás küldés is Canon készülékekről, amely gyors hibajelzéssel rendelkezik, és értesít a nyomtató eseményekről.

 

Mobil nyomtató vezérlő 

 

Most indult az őszi szemeszter az egyetemeken, amely új projektek előtt nyithat utat, akár más szakterületekről is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció