Így használjuk biztonságosan a kijelzőket
A jó idővel jön a napsütés is, amitől gyakran nehezebb látni a kijelzőnket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk felhúzni a fényerőt, ami azonban hosszútávon káros lehet szemünknek. A HONOR összeszedett pár általános tippet arról, hogy – az időjárástól függetlenül – miként óvjuk érzékszervünket, főleg úgy, hogy egyre többet használunk kijelzőket, képernyőket.
Válasszunk megfelelő kijelzőt – Akár dolgozunk, akár kikapcsolódunk, akár csak információt keresünk, elkerülhetetlen, hogy ne egy képernyőn tegyünk ezt. Pont ezért érdemes jó monitort, illetve megfelelő kijelzőjű okostelefont választani, hogy csökkentsük az ártalmas hatásokat. A HONOR több készüléke is rendelkezik a nívós TÜV Rheinland elismeréseivel – például az alacsony kékfény-kibocsátás terén –, így ebben a tekintetben sem lehet mellényúlni vele.
Szünet és fókusz – A folyamatos képernyőhasználat kiszáríthatja a szemünket, megfájdulhat tőle a fejünk és akár szédülést is tapasztalhatunk. A terhek enyhítésére érdemes a 20-20-as szabályt használni, miszerint 20 percenként tartsunk 20 másodperc szünetet – és lehetőleg fókuszáljuk szemeinket 6 méter távolságban lévő tárgyakra. Ez segíthet abban, hogy pihenjünk. Persze ha tudunk, tartsunk hosszabb szüneteket!
Éljünk a beállításokkal – A legtöbb okostelefon személyre szabható, a különféle beállítások pedig a kijelző sajátosságaira is kiterjednek. Érdemes itt úgy elvégezni a kalibrációkat, hogy a legkényelmesebb opciókat választjuk ki. A HONOR több készüléke is rendelkezik cirkádián éjjeli kijelzővel, ami a napszak változásával párhuzamosan állítja be a fényerőt és kontrasztot, kímélve szemeinket. Ezzel együtt az éjszakai üzemmódok is nagyon hasznosak lehetnek, nem feltétlenül csak éjszaka.
Pislogjunk, pislogjunk, pislogjunk – A képernyőhasználat egyik tipikus velejárója, hogy elfelejtünk automatikusan pislogni. Érdemes ezt tudatosítani magunkban, hogy ne száradjon ki és fáradjon jobban a szemünk. Próbáljuk rögzíteni magunkban ennek szükségességét, és nyugodtan használjunk műkönnyet is, ha nagyon száradnának látószerveink.
Korlátozzuk a használatot – A monitorok és kijelzők káros hatásainak csökkentését a legkönnyebben úgy érhetjük el, ha korlátozzuk a használatukat, vagy tudatosabban használjuk őket. Filmeket, sorozatokat lehetőleg nagyobb kijelzőn nézzünk, és ne telefonon, míg célszerű étkezés közben vagy közösségben nem elővenni eszközeinket. Igyekezzünk ne elveszni a közösségi média végtelenített folyamában. Ezek az egyszerű, de hatékony irányelvek hosszútávon pozitív hatással lehetnek.
Kapcsolódó cikkek
- Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól
- HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj
- Húsvéti appok a HONOR-tól
- A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát
- A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt
- A HONOR Magic6 Pro az első okostelefon, ami öt DXOMARK 2024 Golden Label címet nyert el
- A HONOR megmutatta az idei MWC-n a jövőt
- 45 díjat kapott a HONOR az idei MWC-n
- A HONOR átfogó, mesterséges intelligencia-alapú stratégiát vitt az idei MWC-re
- A HONOR most már Európa 5 legsikeresebb okostelefon márkáinak egyike!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.