Budapesti és jászapáti diákok képviselik Magyarországot az észtországi robotikaversenyen
A szervezők várakozásain felül, az eddigi legmagasabb résztvevői létszámmal zárult a harmadik ProSuli országos robotikaverseny, Magyarország egyik legnagyobb ilyen jellegű eseménye. A 46 csapatban közel 100 diákot és tanáraikat próbára tevő verseny két győztes csapata novemberben Észtországban méri össze tudását a 27 országot felvonultató Robotex versenyen.
A robotika oktatásban betöltött szerepe egyre fontosabbá válik, ezért döntött úgy a ProSuli, hogy beemeli digitális oktatásmódszertani képzései közé ezt a tudományágat is. A tevékenység ötvözi a tervezést, építést, programozást és a problémamegoldást, így fejleszti a diákok strukturált gondolkodását, kreativitását és finommotoros képességét. A csapatokban megrendezett versenyek és az azokra történő felkészülés pedig fejleszti a diákok kommunikációs- és kompromisszumkészségét, valamint együttműködési képességüket.
A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli idén harmadszor rendezte meg diákoknak szóló robotika versenyét. Az évek során a résztvevő versenyzők száma közel ötszörösére nőtt, így idén már 46 csapat közel 100 diákja és kísérőitanáraik mérték össze tudásukat általános- és középiskolás korosztályban. A ProSuli robotika verseny ezzel az egyik legnagyobb ilyen típusú hazai eseménnyé nőtte ki magát. Idén először nemcsak a ProSuli programban résztvevő intézmények adhatták le nevezésüket, hanem bármely magyarországi iskola jelentkezhetett a megmérettetésre.
Aki leggyorsabban követte a vonalat, mehet Észtországba
Idén a versenyzőket vonalkövetéses kihívás várta: a diákok által programozott robotoknak egy előre meghatározott, bonyolult kanyarokkal teli pályán kellett a lehető leggyorsabban és legpontosabban végig haladniuk. A pályán a csapatok által a verseny előtt előzetesen megépített és beprogramozott robotok szenzoraik segítségével követték a vonalat.
A szoros és meglepetésekkel teli versenyt végül a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium csapata nyerte. A két korcsoport győztes csapatai novemberben az észtországi Tallinba utaznak a mobilszolgáltató támogatásával, ahol a Robotex International nemzetközi robotika versenyen 27 ország legjobbjaival mérhetik össze tudásukat.
„Az a célunk, hogy a diákok minél korábban megismerkedjenek a robotika és a programozás világával, az általunk szervezett verseny pedig kiváló platformot biztosít ehhez. A megmérettetés egy remek belépő a robotika világába azok számára, akik csak most ismerkednek ezzel a területtel, de izgalmas kihívás azoknak is, akik már régebb ideje robotoznak. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt három évben a résztvevők száma közel az ötszörösére nőtt. A jelentkező csapatok gyarapodása és a résztvevő csapatok lelkesedése alapján azt gondoljuk, a robotikának abszolút van helye a hazai köznevelésben” – mondta Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője, a versenynap koordinátora.
A harmadik ProSuli robotika verseny hangulatvideója:
Nyitókép: prosuli.hu
Kapcsolódó cikkek
- Fiatal kkv-ként a legnagyobbakkal üzletel: mi a Robot System titka?
- Minden második magyar szerint férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon
- A korlátlan e-könyv olvasást hozza el kedvezményesen a Bookmate és a Yettel új együttműködése
- Az ABB megerősíti vezető szerepét a következő generációs MI-alapú mobil robotika területén
- 1 éve indult a Yettel TV szolgáltatás, tapasztalatokat oszt meg a szolgáltató
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél
- A robotikaversenyek növekvő jelentőségéről tart online meetupot a Neumann Társaság
- Indul az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt
- Új vezető a Yettel üzleti biztonsági igazgatóságának élén
- Még lehet jelentkezni a ProSuli versenyére!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.