1,3 milliárd forintot töltöttek a szigetlakók a Festipay-egyenlegükre a mobiljukon keresztül
Minden idők legmagasabb látogatószámával zárult az idei Sziget, és vele együtt rekordot döntött a fesztivál készpénzmentes fizetési rendszere, a Festipay is. Ráadásul a fesztiválozók kártyafeltöltéseinek harmada a Cellum mobilfizetési megoldásával történt.
A Festipay idén vezette be Magyarországon az új karszalagját, mely egyszerre szolgált belépőként és fizetőeszközként. Ezen túlmenően a Cellum megoldását használva most először lehetőség volt a fesztivál kezdete előtt feltölteni az egyenleget. Így érkezéskor a látogatóknak nem kellett időt tölteniük feltöltőpont keresésével.
A megoldás hatalmas sikert aratott: az összes egyenlegfeltöltés mintegy harmadát – 1,3 milliárd forintnyi tranzakciót – a Cellum mobilfizetési rendszerén keresztül bonyolították a felhasználók. De nemcsak az egyenlegfeltöltés lett sokkal gyorsabb és kényelmesebb: a tranzakciós listát, vagyis a vásárlási előzményeket is folyamatosan ellenőrizhették a fesztiválozók, jobban nyomon tudták követni, hol mennyit költöttek. Sőt, a Festipay és a Cellum új fejlesztésének köszönhetően a vendégek már az alkalmazáson keresztül is visszakaphatták az egyenlegükön megmaradt összeget a rendezvény végén.
„A Festipay évről évre folyamatosan fejleszti a szolgáltatásait, hogy ügyfeleink minél önfeledtebben szórakozhassanak kedvenc fesztiváljaikon. Nagy örömmel láttuk, hogy idei újdonságaink, mint a kombinált karszalag és a mobilalkalmazáson keresztüli egyenlegfeltöltés ennyire pozitív fogadtatásban részesült.” – mondta Dr. Kaderják Dániel, a Festipay vezérigazgatója.
„Egyértelműen a mobilfizetésé a jövő. Világosan látjuk, hogy a fesztiválok, rendezvények a technológia olyan alkalmazási területei, ahol a felhasználók értik annak előnyeit, értékajánlatát, és készek váltani a hagyományos fizetőeszközökről a mobilfizetési megoldásokra.” – mondta Dr. Kóka János, a Cellum Global vezérigazgatója. „A Festipay és a Cellum elsőként jöttek ki Európában ezzel a megoldással, és az eredmények minket igazolnak. Reményeink szerint hamarosan más kontinenseken is találkozhatnak a rendezvénylátogatók a szolgáltatásainkkal.” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Közösségi mobilfizetés a Cellum és a fastacash megoldásában
- Mostantól a grúziai nagyfesztiválon is magyarok szolgáltatják a készpénzmentes fizetést!
- Mobilfizetés már a fesztiválokon is!
- A Cellum és a TransferTo együttműködésében új funkciókkal bővülhetnek a mobiltárcák
- A Cellum és a Telkom stratégiai együttműködést jelentett be
- Magyarok segítenek felzárkóztatni Ázsia egyik feltörekvő országát
- A Telenor MobilPass révén elérhetővé válik az érintéses fizetés
- Az indonéz Finnet a Cellumot választotta mobilfizetési partneréül
- A Cellum mobilon kínálja az azonnali fizetési rendszert
- Indiába viszi a Cellum a megoldását
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.