IP-t gazdagító megoldások
2005. december 25.
Az internetprotokollra épülő telefonrendszerekhez kapcsolódó kiegészítő alkalmazások egyik aktív fejlesztője a Synergon. A technológia nyílt szabványos felületeit kihasználva dolgozták ki a VoiceCover Hangpostaláda, IVR és Call Center moduljának IP-változatát. Számos más XML-alkalmazással bővíthetők még az IP-telefonrendszer szolgáltatásai, mint amilyen például a multimédiás tanítóprogram. A következőkben ezekből adunk ízelítőt.
Napjaink számítógépeinek teljesítménye lehetővé teszi a hangfelismerő rendszerek hatékony és nagy pontosságú működését. Szendrői József, a Synergon senior technikai tanácsadója elmondta, hogy a VoiceCover hangpostarendszer már a hagyományos telefonos világban bizonyított, hiszen ISDN-felületen is működik, IP-telefonhálózat esetén pedig szabványos IP-alapokon kapcsolódik a rendszerhez.
A VoiceCover hangfelismerő szolgáltatáscsomagban a TTS (TextToSpeech) lehetővé teszi a leírt szöveg automatikus felolvasását (pl. e-mail beolvasása a telefonba), az ASR (Automatic Speech Recognition) pedig a beszélőtől független szövegfelismerést. Mindkét lehetőség hosszú kutató- és fejlesztőmunka eredménye, s természetesen mindkettő támogatja a magyar nyelvet. Az új megoldásnak számos alkalmazási területe van, azonban a jelenlegi fejlesztés csupán néhány alapmegoldást tartalmaz. Az IVR és a Call Center persze így is képes használni az új funkciókat, ezért az igények alapján bármilyen működési megoldás kialakítható a rendszerrel.
A hangfelismerő működhet automata kezelőrendszerként. A fő különbség az IVR és az automata kezelőmodul között az, hogy míg az automata kezelőscript nem módosítható, működése fix, addig az IVR-modullal bármilyen IVR-script összerakható, és bármikor módosítható.
A rendszer a céges címjegyzékből naponta automatikusan frissíti adatbázisát és az ASR nyelvtanát, így nem igényel külön adminisztrációt.
Az automata kezelőrendszer fogadja a bejövő hívásokat egy bejelentkező, üdvözlő prompttal, amely igény szerint szabadon rögzíthető és módosítható. Az ASR-rendszer analizálja a hívó által bemondott nevet, és ha felismeri azt, akkor kapcsolja a hívást. Ha ez valamiért sikertelen (például a hívott nem vette fel, vagy foglalt volt), akkor a rendszer felajánlja az üzenethagyást, újra kapcsolja a számot, vagy a hívó másik személyt választhat. Egyetlen hívás sem vész el, mert ha a rendszer több megadott nevű személyt azonosít – vagy éppenséggel egyet sem –, a hívást a kezelőhöz kapcsolja.
A Synergon által kifejlesztett céges címtárszolgáltatás kapcsolódik a vállalat meglévő címtárához, és az ott tárolt neveket, telefonszámokat minden este szinkronizálja a saját adatbázisával, így a címlista nem igényel külön karbantartást, csak a cég központi címtáradatbázisát kell naprakészen tartani. A rendszer képes a mobil- és egyéb telefonszámok átvételére is a központi címjegyzékből, s kereséskor ezeket is megjeleníti. A címtár lehetőséget biztosít arra, hogy a beszédfelismerő modult (ASR) használva megtalálja a keresett személy nevét.
Az IP-telefonok között találhatók olyanok, amelyek nem támogatják az XML- vagy az XML ASR-funkciókat. Ezekhez a készülékekhez kifejlesztettek egy beszédfelismerésen és IVR-funkciókon alapuló címtárelérési megoldást.
A VoiceCover rendszer előnye, hogy hazai fejlesztés lévén magyarul szól a hívó félhez, de angol és német felület is választható, vagy akár más nyelvekkel bővíthető.
A Tanító modullal a felhasználók önállóan sajátíthatják el az IP-telefon funkcióinak használatát. Ez nemcsak a személyes oktatást váltja ki – megkönnyítve a nagy rendszerek telepítését –, hanem igény szerint a későbbiekben is megismételhető. A Tanító modul része lehet egy üdvözlőfelületnek, így a laikus felhasználók is könnyen rátalálhatnak. Az üdvözlőfelület ezenkívül tartalmazhat cégismertetőt, kvízjátékot vagy bármi hasznosat, ami a készülék rendeltetési helyén hasznos lehet.
A további lehetőségek között olyan különlegességet is megemlít Szendrői József, mint az automatikusan frissülő BUX-árfolyam, akár grafikus megjelenítéssel, amely a pénzügyi felhasználók számára lehet hasznos, de természetesen az adatforrás bármi lehet, amit érdemes megjeleníteni. Ez is jelzi, hogy ezek az alkalmazások a szolgáltatások olyan tárházát nyújtják az IP-telefonhálózatokban, amelynek előnyei az installáció után egyre fokozottabban jelentkeznek. A dolgozókat érintő minden információ gyorsan megjeleníthető, egyedi fejlesztéssel megoldható.
Az alkalmazó cég igényeitől függően az IP-telefonok képernyőire vihető az e-mail forgalom, a napi munkarend, az italrendelés a tárgyalókban, az üzenetküldés hálózaton belülre vagy mobiltelefonra, valamint mindenfajta lekérdezés, az intranettől a hálózatmenedzsmenten át a vasúti menetrendig.
Az IP-telefonok egy része ötsoros szöveges megjelenítésre alkalmas, a nagyobb kijelzős készülékeken már szürkeárnyalatos grafikákkal is dolgozhatunk, sőt újabban megjelentek a színes és érintőképernyős szerkezetek is.
Az alkalmazások állhatnak menükből, lekérdezésekből, adatbevitelből vagy akár automatikusan frissülő grafikákból is. A telefon audiostreamet is lejátszhat, így lehetőség nyílik riasztásra, intercom funkciók használatára vagy hangpostaüzenetek meghallgatására. Az elérhető alkalmazásokat vagy a rendszergazda definiálja előre, vagy a felhasználók maguk választják ki azokat a készülékükhöz tartozó weboldalon. Lehetőség van képernyővédő használatára, valamint egyes alkalmazásokhoz gyorstárcsázó gombok társíthatók.
A technológia hazai terjedésében nem kis szerepet játszik a Cisco és a Huawei rendszereit integráló Synergon. Az említett referenciák egyúttal a lehetséges alkalmazásokról is jó keresztmetszetet adnak. Többek között a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Irodánál létesítettek 30 végpontos IP-telefonrendszert, ahol minden mellékállomáshoz VoiceCover hangpostafiók tartozik. A rendszer a nyilvános telefonhálózatot az NIIF VoIP-gerinchálózatán keresztül éri el. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál országos méretű, 20 megyében jelen lévő IP-telefonhálózatot építettek ki, több mint 900 készülékkel, az Egységes Kormányzati Gerinchálózaton. A központban call center is működik. A Debreceni Egyetem felújított kollégiumi épületeiben 150 készülékes IP-rendszer létesült, amelyben az épületeket vezeték nélküli hálózattal kötötték össze.
A CIB Bank meglévő LAN- és WAN-infrastruktúrája kisebb konfigurációs módosításokkal tökéletesen alkalmassá vált az IP alapú hangátvitelre és a telefonok kiszolgálására. A bank 2006 végéig várhatóan csaknem megduplázza fiókjainak számát, s ezekben már IP-telefonokat telepítenek. A központban, valamint a meglévő fiókokban szintén IP-megoldásra cserélik a korábbi alközpontokat. Az egri Europrintnél a vezetékes, illetve a teljes lefedettségű vezeték nélküli IP-telefonrendszerből a hívásokat VPN-en a külföldi anyacéghez is továbbítani fogják.
Végül érdemes megemlíteni a Synergon saját hálózatának korszerűsítését, már csak azért is, mert a jelenlegi belső infrastruktúra több gyártó termékeiből épül fel. A kialakított környezet bizonyítja, hogy hálózati szinten teljes együttműködés valósítható meg a különböző gyártók berendezései között, különös tekintettel a Huawei és a Cisco hálózati megoldásaira, ami a mindkét gyártó által széleskörűen támogatott hálózati szabványoknak köszönhető.


