Compaq szerver segítette a versenyautó tervezését

WilliamsBMW F1 team bemutató

Bemutatta 2002-es versenyautóját a Williams-BMW. A silverstone-i bemutatón a két pilótán, a német Ralf Schumacheren és a kolumbiai Juan-Pablo Montoyán kívül jelen voltak a WilliamsF1 csapat és a BMW Motorsport vezetői is. A bemutató után a csapat két pilótája kora délután megtette az köröket az új karosszériájú és az új P82-es motor hajtotta "betonszaggatóval". A csapat munkájában nagy segítség volt a Compaq legújabb generációs Alpha szuperszervere.
Frank Williams csapatfőnök és Gerhard Berger, a BMW Motorsport vezetője után a technikai részről Mario Theissen és Patrick Head beszélt. „Azokon a versenypályákon, ahol a motorteljesítmény döntő tényező volt, velünk számolni kellett. Ezt megőrizve a célunk a megbízhatóság javítása volt 2002-re” – így Theissen. Patrick Head műszaki igazgató annyit még hozzátett, hogy a megbízhatóság mellett az aerodinamika fejlesztése is a célok közé tartozott.

A designról Gavin Fischer (főkonstruktőr) így nyilatkozott: „A szezonban kevés szabálymódosítást írtak elő, így ez még nagyobb kihívás elé állított bennünket a tekintetben, hogyan tudnánk az autót továbbfejleszteni, amely már így is elég magas fejlődési szinten áll. Sokkal könnyebb a nulláról kifejleszteni valamit, mert amikor már egy bizonyos fejlettségi fokon áll az autó, akkor már korlátozottak a továbbfejlődési lehetőségek. Sokkal több erőfeszítéssel lehet egy kis eredményt is elérni.”

Egy nagyon fontos téren azonban mégis volt szabálymódosítás.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2002-től engedélyezte a telemetria kétirányú használatát. Így a csapat mérnökei külső beavatkozásával, a főtámogató Compaq szerverei és notebookjai segítségével lehetnek a pilóta segítségére különféle technikai problémáknál. Így például a verseny alatt a bokszból megszüntethetik az olajnyomás csökkenését.

A desingcsapatnak egy új BMW motorral kellett dolgoznia, amely miatt teljesen új sebességváltó-műre volt szükség. Megpróbálták minimalizálni a motor súlyát, és ennek segítségével az autó dinamikáján és a légrendszerek hatékonyságán javítani.

Ami a motort, a P82-t, illeti, a tavalyi motoron alapszik, de minden egyéb téren teljesen új. Majd 5000 különálló részből áll, amelyekből körülbelül 1000 alkatrész különbözik egymástól. A kifejlesztése során a következő célokat tűzték ki: erősebb, megbízhatóbb és kisebb súlyú legyen elődjénél.

A csapat munkájában 2001-ben nagy segítség volt a Compaq legújabb generációs Alpha szuperszervere, amely révén a Forma-1-es istálló virtuális aerodinamikai teszteléseket hajthatott végre, és szimuláció útján megfigyelhette az aerodinamikai alkatrészek viselkedését. Így ahelyett, hogy heteket töltött volna el a szélcsatornában, mindössze órák alatt, egy szobában ülve, a monitoron végigkövethette a változásokat.

A csapat a FedEx személyében idén egy új szponzort tudhat magáénak azután, hogy már korábban bejelentették a PepsiCo-hoz tartozó 7UP logója is látható lesz az autón.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció