A kapcsolódás és hozzáférés áll az idei ITU Telecom World fókuszában

Idén Bangkokban lesz az ITU Telecom World 2016

November 14. és 17. között rendezik meg idén az ITU Telecom World 2016-ot, amely nem csupán vállalatok, kormányzatok, hanem kis- és középvállalkozások számára is kecsegtető platform kiállításokkal, pavilonokkal, fórumokkal karöltve.

Az idei ITU fókuszában a kapcsolódás és a hozzáférés kérdése áll, amelynek biztosítása ma már kulcsfontosságú.  Sajnos az emberek több mint fele még mindig offline, vagyis nem rendelkeznek internethozzáféréssel. 2020-ra azonban nagyon ambiciózus tervek vannak az ICT szektornak. A cél, hogy további 1,5 milliárd embernek biztosítsák a hozzáférést.

Az akadály egyelőre hatalmas, és ezzel együtt a kihívás is jelentős ezen a területen. Azonban az emberiségben rejlő potenciális előny is ott rejlik: ez az, amiért ilyen fontos a kapcsolódás. Ehhez kapcsolódva pedig az idei ITU témája is találó: „Együttműködés a digitális gazdaságban”, hiszen senki nem képes ezt egyedül véghez vinni. Összefogásra van szükség.

 

A magánszektor építette hálózatokra, a biztosított berendezésekre, termékekre és szolgáltatásokra támaszkodik a kormányzati politika, a pénzügyi döntéshozók. A köz-és magánszféra közötti partnerség gyakran az egyetlen megoldásnak tűnik, hogy növeljék a hozzáférést a távoli vagy elmaradott területeken. Mindehhez pedig egy radikális átalakítás is szükséges az ICT szektorban. Nem csupán új kapcsolatok, üzleti modellek és megközelítések is szükségesek.

 

A közös munka az egyetlen módja annak, hogy a kapcsolódást biztosítsák, és a hozzáférés megteremtése a társadalmi-gazdasági fejlődés motorja legyen, valamint javítson az emberek életkörülményein.

 

Az idei ITU célja is az, hogy megteremtse ezt az együttműködést, a közös törekvéseket kialakítsa az iparágon belül.

 

Az ITU Telecom World 2016 hivatalos weboldalán már elérhető a teljes program, és itt lehet regisztrálni is a résztvevőknek: http://telecomworld.itu.int/ 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció