Az IVSZ kiszámíthatóbb szabályozási környezetet és stratégiai együttműködést vár a kormánytól

Az informatikai és távközlési szektor kiszámíthatóbb szabályozási környezetet és stratégiai együttműködést vár a kormánytól; Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár erre reagálva felkérte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségét (IVSZ) arra, hogy delegáljon tagokat a kormányközi vegyesbizottságokba - közölte az IVSZ.

Laufer Tamás, az IVSZ elnöke a szervezet közleményében ismerteti: a kis- és közepes informatikai vállalkozások mintegy 5 milliárd forint veszteséget könyvelhettek el a játékgépekkel kapcsolatos, egymással ellentétes parlamenti döntések miatt. A szakember emlékeztet arra, hogy a törvényhozás szűk egy éve informatikai fejlesztésekre sarkallta a piac szereplőit, ám idén megtiltotta a működésüket. Úgy véli, az ilyen döntések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyébként is jelentős szakemberhiánnyal küzdő szakma egy része elhagyja az országot, pedig az informatikai és távközlési szektor főszerepet játszhatna a magyar szakképzett munkaerő itthon tartásában. Emiatt komoly beruházásoktól is eleshet Magyarország, például azért, mert a nemzetközi cégek egyre több infokommunikációs termék gyártását hoznák vissza elsősorban a nehezen áthidalható kulturális különbségek miatt a távol-keletről a kelet-közép-európai térségbe.


Laufer Tamás azt javasolja, hogy a kormány az összességében 100 milliárd forint értékben exportáló szoftverfejlesztő cégek csoportjával kössön stratégiai megállapodást.


Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár Laufer Tamás felvetésére reagálva felkérte az IVSZ-t, hogy delegáljon tagokat a kormányközi vegyes-bizottságokba. Ez egy első és fontos lépés lehet abban, hogy a szoftverexporttal foglalkozó hazai cégek számára új üzleti lehetőségek nyíljanak, például az Azerbajdzsánban, Kínában, Oroszországban és Szaúd-Arábiában felállított kereskedőház révén, vagy az egészségügyi informatika fejlesztésében, valamint a kormány által nemrégiben Kuvaitban kötött innovációs együttműködésben - ismerteti a közlemény.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció