Másfél ezer jelentkező az internetes sakksuliban

Már másfél ezren regisztráltak a Magyar Sakkszövetség honlapján indult internetes sakksuliban.

A sakksuli 35 leckével és tudáspróbával kínál lehetőséget minden jelentkezőnek, gyereknek és felnőttnek egyformán arra, hogy megismerjék a sportág szabályait, megtanuljanak sakkozni. A szövetség a NUPI-USI utánpótlás program támogatását igénybe véve indította el újszerű kezdeményezését, egyúttal a szülők és sakkoktatók számára is könnyen elérhető és használható oktatási anyagot kínálva.

A sakksuliban regisztrálás után 36 leckéhez és feladatsorhoz lehet hozzáférni. Az érdeklődők a program használata során útmutatást kapnak arról is, hogy a lakóhelyükhöz közel hol található sakkegyesület, illetve közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a Magyar Sakkszövetséggel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció