70 ezer digitális kábeltévés előfizetőt remél a UPC

Induló új digitális kábeltelevíziós szolgáltatásának személyes bemutatása céljából az UPC a mai napon találkozót szervezett a cég budapesti központjában hatósági, minisztériumi, önkormányzati szakemberek, a sajtó, valamint a szolgáltató társszervezeteinek munkatársai számára. A bemutatón Grósz Judit marketing és értékesítési igazgató, Szabó Lajos marketing igazgató és Jordán Árpád, a Központi Mérnökség igazgatója rövid áttekintést adtak az új technológiáról, a megújuló csatornakínálatról, az ügyfelekhez kihelyezendő digitális Mediabox által biztosított lehetőségekről, valamint az induló nagyfelbontású (HD) csatornákról. Egyúttal lehetőség volt megtekinteni a szolgáltatás műszaki hátterét nyújtó központi fejállomásunk berendezéseit.

A szakmai találkozón napvilágra került fontosabb információkat gyűjtöttük csokorba.

1. Az UPC-nél a digitális kábeltévé bevezetése 2008. március 31.-től kezdődően 2010-ig folyamatosan történik az országban. Az első városok Budapest, Pécs, Miskolc, Székesfehérvár, Debrecen. A tervezett előfizetői kör 2008-ban: 70 ezer háztartás.
2. A már (az analógban) meglévőkön felül 18 új digitális csatornát lehet majd más(nagyobb) havidíjért alapszolgáltatásként elérni: EuroSport2, Crime, History, Discovery Science, Nickeodeon JimJam, BBC Prime, EuroNews, NASN sport, Film, Poén!, Viasat Explorer, National Geographic Wild, bebe tv, Da Vinci, Sci-Fi, Sorozat+, SportKlub+. A még nagyobb havidíjért prémium szolgáltatások is elérhetők lesznek: HBO, HBO2, Cinemax, Cinemax2, HBO Comedy, xxx, Hustler TV. A jelenleg a következő HD csatornák érhetők el: National Geographic HD, Eurosport HD és HBO HD.
3. A (valamelyik) digitális csomagra előfizetők négy hónapig a korábbi analóg csomag havidíját fizetik. Digitális alapcsomagok: silver (6000 Ft/hó), silver gold (7000 Ft/hó), hd gold (7500 Ft/hó, 10.000 Ft belépési díj); kiemelt ajánlatok: silver movie (8000 Ft/hó), gold movie (10.000 Ft/hó), hd gold movie 10.500 Ft/hó); prémium csomagok: HBO Pak(2500Ft/hó), HBO MaxPak (3500 Ft/hó), 18+ (2500 Ft/hó). A digitális alap- és kiemelt csomagajánlatok havidíjaiból a szolgáltató 10% kedvezményt biztosít az UPV Internet vagy UPC Telefon előfizetőknek.
4. Három Mediabox alaptípust kínál a szolgáltató: Standard (nagy felbontású), SD VR (normál felbontás beépített videorögzítővel), HD DVR (nagy felbontású, beépített videorögzítővel).
5. interaktív tévé (pl. VOD) támogatása minden UPC médiaboxon, beépített EuroDocsis 2.0 kábelmodem segítségével megoldott.
6. Az UPC központi fejállomás főbb adatai: kb. 150 broadcast csatornára van tervezve, a műholdas vétel 1+1 redundáns (tartalék antennák Monoron találhatók); 38 Mbit/s-os  kimeneti multiplexek (QAM64 moduláció). 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció