Milliárdos távmunka-serkentő programok indulnak

A következő hét évben a jelenlegi 4,5 százalékról 8-10 százalékra kellene bővíteni a távmunkában foglalkoztatottak arányát közelítve az európai uniós 14 százalékos átlaghoz - közölte Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az Országos Távmunka Konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter arról szólt, hogy a jövő év elején két olyan program is indul, amely a távmunkában való foglalkoztatást segíti. Egyrészt a gyes, a gyed után munkát vállalók, az 50 év felettiek, illetve más hátrányos helyzetűek, valamint a rehabilitációs járadékban részesülők foglalkoztatását kívánják segíteni ezekkel a programokkal, amelyekben fontos szerepet kap a távmunka. A két, Európai Unió által is támogatott program forrása 26 és 16 milliárd forint.

Kiss Péter kancelláriaminiszter a konferencián elmondta: az uniós források közvetlenül a távmunkát vállalók és a távmunkában foglalkoztatók összehozására, a kapcsolatok építésére is fordíthatók. A Távmunka Tanács, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közösen indítandó programja 14-15 milliárd forintot használhat fel a következő két évben egyrészt ilyen szervezési, módszertani, képzési, kommunikációs feladatokra, másrészt a korábbiakhoz hasonlóan arra, hogy a távmunkában foglalkoztató munkáltatók bizonyos ideig bértámogatásban részesüljenek. A célkitűzés, hogy 8 ezer új távmunkahely létesüljön, a program körülbelül 600 vállalkozást kíván megnyerni, de közvetett hatásként, beszállítói cégeknél akár 40 ezer új munkahely is létesülhet.

Simon Gábor
a sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai uniós átlaghoz való felzárkózáshoz elsősorban a munkáltatóknak kell felismerniük a távmunka gazdasági előnyeit, illetve meggyőződniük arról, hogy technikailag ugyanúgy kontrollálhatók az ilyen munkavállalók, mint a hagyományos munkahelyeken.

Bizonyított, hogy a hagyományos munkakörök távmunkába szervezésével akár 30-50 százalékos költségmegtakarítás érhető el az ingatlan-fenntartási költségeknél, illetve azzal, hogy egyes területeken eltérő a bérszínvonal. A Távmunka Tanács elnöke szólt arról is, hogy a távmunkában a dolgozók jobban meg tudják szervezni tevékenységüket és ez akár 60-70 százalékkal javíthatja a munka hatékonyságát.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció