30 éves a VHS

A JVC harminc évvel ezelőtt, 1976-ban dobta piacra az első VHS videomagnót, ami a későbbiekben forradalmasította az otthoni mozgóképes szórakozást és a filmnézési szokásokat.
Az első JVC modell óta mintegy 900 millió készüléket értékesítettek világszerte, ami nem csoda, hiszen a praktikus eszköz nemcsak az otthoni mozizást tette lehetővé a műsoros kazetták révén, hanem ezzel párhuzamosan először támogatta tv-műsorok rögzítését és későbbi megnézését is. A VHS technológia emellett megnyitotta az utat az első valóban megfizethető amatőr videokamerák elterjedése előtt is. Mindezek alapján elmondható, hogy a VHS kövezte ki az utat a mostani modernebb, digitális alkalmazások, például a DVD vagy a merevlemezes felvevők és kamkorderek számára, elsősorban azáltal, hogy teljesen új szerepet adott a mozgóképeknek az otthoni szórakozásban. Az évforduló alkalmából az IEEE („Institute of Electrical and Electronics Engineers”) technológiai non-profit szervezet „Mérföldkő” díjat adományozott az első VHS decket kibocsátó JVC-nek.

A VHS ugyan egyre inkább a történelem, semmint a mindennapok része, azonban éppen története szolgálhat tanulságokkal a mai helyzetben. Megjelenésekor ugyanis ugyanúgy nem egyedül volt a porondon, akárcsak a mostani kéklézeres DVD platformok. A Betamax-szal folytatott versengés végül az olcsóbb, és a másolási minőségromlás miatt a stúdióknak is jobban megfelelő VHS győzelmét hozták, ám ennek ára egyebek mellett az volt, hogy az otthoni videózás végül a vártnál évekkel később terjedt csak el széles körben.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció