A BlueVoyant nagy lendülettel és több mint 900 ügyféllel lépett az új évbe

A belső és külső kibervédelem területén iparágvezető BlueVoyant az ügyfelek még jobb kiszolgálása érdekében a tavalyi évben kiterjesztette globális jelenlétét és tovább fejlesztette technológiai képességeit. A vállalatnak több mint 900 ügyfele van több mint 40 országban, miközben 35 százalékkal növelte munkatársainak számát.

A BlueVoyant tavaly ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját, valamint egy 250 millió dolláros, ún. D-Series tőkebevonással tovább erősítette pozícióját.

 

• Összesen több mint 35 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma, így már 20 országban nyújtja a vállalat szolgáltatásait.

• Budapesten megnyitotta kapuit az új európai kiberbiztonsági műveleti központ (SOC). 

• Az éves ismétlődő bevételek 2018 óta átlagosan 108 százalékkal, 2022-ben pedig 80 százalékkal nőttek.

• A szolgáltatási szerződések mérete átlagosan több mint 40 százalékkal növekedett globálisan 2022-ben.

• A vállalat új szingapúri regionális székhelyével kiterjesztette működését az ázsiai és csendes-óceáni térségre.

• A vállalat több mint 10 új stratégiai partnert köszönthetett 2022-ben.

 

„A BlueVoyant növekedése azt bizonyítja, hogy a szervezeteknek szüksége van kibervédelemre az egyre kifinomultabb belső és külső fenyegetettségekkel szemben” – mondta James Rosenthal, a BlueVoyant vezérigazgatója és társalapítója. „Megoldásunk lehetővé teszi ügyfeleink számára, hogy felismerjék és reagáljanak a belső kiberbiztonsági kihívásokra, azonosítsák és javítsák a sebezhetőségeket az ellátási láncukban, valamint proaktívan felszámolják a nyílt és dark web fenyegetéseit egyetlen integrált platformon keresztül. Növekedésünk is azt mutatja, hogy nagyon is valós az igény a teljes körű védelemre.”

 

„2022 jelentős év volt a BlueVoyant európai és főként magyarországi jelenlétében, ugyanis a múlt év elején nyitottuk meg a budapesti operációs központot (SOC), ahonnan nem csupán Európa, hanem a világ megannyi országának látjuk el a felügyeletét. Büszkék vagyunk a helyi szakértelemre, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően – mint például az amerikai kutatás-fejlesztési funkciók Magyarországra történő telepítése – pedig idén várhatóan megduplázzuk a munkatársak létszámát. Jelenleg több mint száz fő képviseli a BlueVoyantot Európában, közülük több mint harmincan dolgoznak hazánkban” – tette hozzá Rácz György Róbert, a BlueVoyant EMEA térségért felelős elnöke, a BlueVoyant Magyarország ügyvezető igazgatója.

 

Iparági elismerések

 

A BlueVoyant kifinomult technológiai képességeit számos iparági elismerés igazolja. A Microsoft az év amerikai biztonsági partnerévé – továbbá az új biztonsági szolgáltatási portfóliójának kulcsfontosságú partnerévé választotta, emellett a vállalat elnyerte a Microsoft Verified Managed XDR Solution Status-t.

 

A Deloitte Észak-Amerika egyik leggyorsabban növekvő vállalataként ismerte el, míg több elemzőcég a közelmúltban készített jelentéseiben iparági vezetőként hivatkozott a BlueVoyantra.

 

A partnerkapcsolatok kiemelt szerepét mutatja az is, hogy a vállalat számos díjat nyert el a The Channel Company (CRN) jóvoltából: többek között felkerült a 2022 Security 100 List-re és megkapta a 2022 Partner Program Guide 5 csillagos minősítését.

 

Jövőálló technológiák a fejlesztések középpontjában

 

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a BlueVoyant egyszerűen megvalósítható kiberkockázat-kezelést kínál ügyfelei számára.

 

• Több mint 1 millió szervezet biztonsági és sebezhetőségi kockázatait azonosítja.

• Felhőalapú technológiája naponta közel 5 petabájtnyi biztonsági adatot dolgoz fel.

• Analitikája alapja a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia.

• Automatizált megoldásokkal segíti a visszaélések megakadályozását és az adathalász webhelyek eltávolítását a pénzügyi veszteségek megelőzése és az ügyfelek hírnevének védelme érdekében.

• Az  ügyfél biztonsági információ- és eseménykezelő (SIEM) platformjára folyamatosan telepíti az aktuális biztonsági tartalmakat, amellyekkel az ügyfél kiberbiztosági szakértői képesek felvenni a harcot a legfejlettebb támadásokkal szemben is. 

• Lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy gyorsan felfedezzék az újonnan felmerülő sebezhetőségeket a saját szervezetükben és ellátási láncukban egyaránt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció