Új lehetőségeket teremt Magyarországon az Exadel

Egy nagyvállalat biztonsága ötvözve egy startup vállalkozás rugalmasságával – ez az Exadel filozófiája. Az informatikai cég alig hat hónappal ezelőtt nyitotta meg budapesti irodáját, a következő másfél évben pedig több mint 100 szakember felvételét tervezi. 

Az informatikai ipar meghatározó szereplőjeként az Exadel az itt rendelkezésre álló tehetséges szakemberek és az ideális üzleti környezet miatt költözött Magyarországra. A társaság, amelynek székhelye az Egyesült Államokban van, nem idegen a régióban, hiszen Kelet-Európában egyebek között Lengyelországban és Litvániában is rendelkezik irodával. Az Exadel dinamikus növekedése már a koronavírus-járványt megelőzően elkezdődött, ám az új helyzetben a felgyorsult digitalizáció még jobban megnövelte a szolgáltatásai iránti keresletet. Mindez pedig elengedhetetlenné tette a terjeszkedést: Magyarországon kívül Latin-Amerikában, Bulgáriában és Grúziában is új irodáik nyíltak. 

 

 

A cég olyan informatikai szolgáltatásokra specializálódott, amelyek kis- és nagyvállalatok támogatását szolgálják. Szakértelmük kiterjed a mesterséges intelligenciára, a gépi tanulásra, magában foglalja a mobilfejlesztést, a minőségbiztosítást és a minőségbiztosítási automatizálást, az UX-t és felhasználói felületet, a terméktervezést, a felhőfejlesztést, a digitális fejlesztéseket és a tartalommarketinget. Mindezek mellett adatvédelmi tanácsadó programokat és adattanácsadó szolgáltatásokat is biztosítanak.

 

A társaság ISO/IEC 27001 tanúsítvánnyal rendelkezik, és hosszú távú kapcsolatokat épített ki olyan vezető vállalatokkal, mint az ABC Fitness, a GHX, az UBS, a Verint, McKesson, a Dun & Bradstreet , a Pure Storage, a NCP vagy a Grothe Technology. Az Exadel üzleti partnerségre lépett az Amazon Web Services-szel (AWS), a Microsoft-tal, az Adobe-bal, a Redhat-tal, az Armor Security-vel és a OneTrust-tel annak érdekében, hogy szakértőik a legmodernebb technológiákkal legyenek ellátva, és követhessék a legjobb iparági gyakorlatokat.

 

Az Exadel fő célja Magyarországon, hogy a legtehetségesebb technológiai szakértőkből álló kiválósági központot hozzon létre ügyfelei kiszolgálására a globális piacokon. Ezt a törekvést erősíti, hogy az Exadel fehéroroszországi és oroszországi tevékenységeinek egy részét Budapestre helyezte át. A magyar iroda hosszú távon az Exadel szakértői központjává válik, ahol a szakemberek világszínvonalú innovatív megoldásokat fejlesztenek ki. 

 

Eyal Zucker

 

Az Exadel magyarországi céljainak eléréséhez a legfontosabb lépés a legjobb szakemberek megtalálása: augusztusig 25, év végéig 50 munkatárs felvételét tervezik, jövő év végére pedig ez a szám is megduplázódhat. A társaság várja azokat a jól képzett munkavállalókat is, akiknek Ukrajnában kellett elhagyniuk otthonaikat.

 

Az Exadel felkészült arra, hogy versenyképes legyen a magyar munkaerőpiacon. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a régió IT szektorában dolgozók nagyra értékelik a multinacionális cégek biztonságát és az induló vállalkozások szabadságát. Jól tudják ezt az Exadelnél is: a társaság széles – és egyre szélesebb – nemzetközi hálózattal rendelkezik, képzéseken és mentorprogramokon keresztül fejleszti dolgozói tudását, nemzetközi karrierlehetőséget és a szektorban megszokott magas béreket biztosít.  Mindezek mellett a maximális rugalmasság a vállalati kultúra legfontosabb fundamentumát képezi.

 

Mit jelent ez a gyakorlatban? Az Exadel lehetővé teszi alkalmazottai számára, hogy teljes mértékben online dolgozzanak, így otthonról, vagy bárhonnan végezhetik munkájukat. Ez rugalmasságot biztosít számukra az utazáshoz, vagy bármely helyre történő költözéshez, amihez a társaság biztosítja a legújabb technológiát.  A helyszínválasztás szabadsága mellett az Exadel a „hagyományos” munkakörnyezetet is biztosítja munkatársai számára Budapest szívében. A cég a Roosevelt Buildingben bérel irodát, ahol rendszeresen szerveznek egyéni találkozókat, csapattalálkozókat vagy csapatépítő rendezvényeket. 

 

A hatékony működéshez nélkülözhetetlen a jó kommunikáció, ezt az igényt a távolból végzett munka csak tovább erősíti. Éppen ezért alapvető elvárás a munkavállalóktól, hogy a szakmai tudás – Java, dotnet, C# developers, DevOps, QAs, UI/UX, big data, machine learning, Python – mellett a nemzetközi kulturális környezetben is jól kommunikáljanak egymással és az ügyfelekkel mind írásban, mind pedig szóban. 

 

Eyal Zucker, az Exadel Magyarország ügyvezető partnere így foglalta össze a dinamikusan növekvő ágazatról alkotott elképzeléseit: “A minőség egyenlő a szakértelem és a kommunikáció megfelelő kombinációjával, vállalati kultúránk pedig minden tekintetben ezt a filozófiát követi. Az Exadel Magyarországon még ma is egy családias hangulatú startup, amely nemzetközi nagyvállalatokat szolgál ki egyedülálló informatikai megoldásaival. Ismerjük mindkét vállalati modellt, ezért tudjuk, hogy előnyeiket miként ötvözhetjük.” Zucker szerint a siker kulcsa a pozitív munkakörnyezet megteremtése, amely garantálja az Exadel Magyarország növekedését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció