Új ügyvezető a DEKRA Akademie élén

Kurucsó Zsolt okleveles gépészmérnök végzettséget szerzett, majd pályafutása kezdetén különböző biztosítóknál kárszakértőként, később kárrendezési csoportvezetőként dolgozott. A DEKRA Expert Kft. műszaki vezetője volt gépjármű kategóriában 2007-ig, két évig cégvezetőként, majd 2009-2022 között ügyvezetőként tevékenykedett. A DEKRA Akademie ügyvezetőjeként egy olyan sikeres vállalatot vesz át, amely tavaly összesen 668 képzést indított országszerte,14.713 hallgató részvételével.

„A hazai képzési rendszer teljes átalakulása, az OKJ megszűnése és a jogszabályi változások komoly kihívás elé állítják a DEKRA Akademie-t is. Hitem szerint a folyamatos tanulás és a rugalmasság a kulcsa a hosszú távú sikernek. Egy profi csapat irányítását veszem át, amely piacvezető a piaci igényeknek megfelelő – akár digitális fókuszú – felnőttképzések szervezésében a cégek és magánszemélyek számára. A DEKRA Expert élén 2019-ben elnyertük az Év Partnere címet a LeasePlan-től a 2018-as évre vonatkozóan, ezt a minőségi szolgáltatási szemléletet szeretném tovább vinni a DEKRA Akademie vezetőjeként is” – mondta Kurucsó Zsolt.

 

Az új ügyvezető – az élethosszig tartó tanulás híveként – felnőttként szerezte meg a mesterdiplomáját. Kurucsó Zsolt nős, 2 gyermek édesapja. Hobbija a kerékpározás, tenisz, valamint a barkácsolás.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció