Újra várja a jelentkezőket a Vodafone Alapítvány 15 millió forint összdíjazású pályázata

A Vodafone Magyarország Alapítvány negyedik alkalommal hirdeti meg a nagy sikerű Vodafone Digitális Díjat azzal a céllal, hogy ösztönözze és felkarolja azokat az innovátorokat, akik digitális megoldásukkal társadalmunk legégetőbb problémáira kínálnak megoldást. A 15 millió forint összdíjazású pályázatra idén Digitális Esélyegyenlőség, Digitális Társadalom, valamint Környezetvédelem és Fenntarthatóság kategóriákban lehet jelentkezni 2022. március 10-ig. A Vodafone Digitális Díj részletei itt érhetők el. 

A Vodafone Digitális Díj elnevezésű pályázat célja, hogy olyan innovátorokat támogasson, akik a digitalizáció segítségével nyújtanak megoldást korunk kihívásaira. Olyan kész termékeket, szolgáltatásokat, megoldásokat keres a Vodafone Magyarország Alapítvány, amelyek éppen bevezetésre várnak, vagy akár már működnek is, és a pályázat keretében a továbbfejlesztésük valósulhat meg. Az innovációs versenyre magánszemélyek, vállalkozások és nonprofit szervezetek egyaránt jelentkezhetnek. A pályázat összdíjazása 15 millió forint, ami kiemelkedőnek számít Magyarországon a vállalatok által kiírt pályázatok között. 

 

„A digitális eszközök már a legtöbb ember számára elérhetőek, ugyanakkor a felhasználás területe még bőven szélesíthető. A Vodafone Alapítvány a felzárkóztatás, a társadalom digitális transzformációjának elősegítése és környezetünk megóvásának érdekében szeretné segítségül hívni a digitalizációt, és ezt szem előtt tartva hirdetjük meg minden évben a Vodafone Digitális Díjat” – mondta el Dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese, a Vodafone Magyarország Alapítvány kurátora.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a kategóriák idén is a legaktuálisabb kihívásokra reflektálnak, melyek a következők: 

•  A Digitális Esélyegyenlőség kategóriában olyan pályamunkákkal lehet nevezni, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok felzárkózását és az esélyegyenlőséget segítik elő. Lehetővé teszik például elmaradott térségek számára a felzárkózást vagy például megteremthetik a nemek közti esélyegyenlőséget, vagy a fogyatékkal élők integrációját támogatják.   

•  A Digitális Társadalom kategóriában olyan digitális megoldásokkal lehet nevezni, melyek valamely társadalmi csoport javát szolgálják, illetve megoldást nyújtanak többek között a következő témakörökben: elhízás, függőségek, mentális betegségek, szegénység, alapvető szükségletek kielégítése, közlekedés, hajléktalanság, élelmiszerpazarlás, közösségteremtés, megosztás alapú gazdaság.

•  A Környezetvédelem és Fenntarthatóság kategóriában olyan digitális zöld innovációkkal lehet nevezni, amelyek hozzájárulnak egy ellenállóbb, klímasemleges ökoszisztéma megteremtéséhez. 

 

 

„Az innovációs szektor szereplőiként nem csak feladatunk, de erkölcsi kötelességünk is, hogy katalizáljuk a kiemelt társadalmi problémák megoldását. Egy innovációs verseny inspiratív közege és a megmérettetés ténye hihetetlen módon megsokszorozza a kreatív energiákat, hogy az aktuális kihívásoknak megfelelő digitális megoldások szülessenek. Bízom benne, hogy ez a 2022-es Vodafone Digitális Díj esetében is így lesz és előremutató, a jövőnket szolgáló pályaműveket ismerhetünk majd meg” – mondta el Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben a verseny zsűrijének tagja.

 

A pályaművek elbírálásában esélyegyenlőségi, befektetési, technológiai és fenntarthatósági szakértők vesznek részt. A zsűri elnöke ismét Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára. A hét tagú zsűri a pályázatok technológiai megvalósítása mellett azt is figyelni fogja, hogy milyen széles társadalmi csoport életére lesz hatással az adott innováció. 

 

„A kormány célja, hogy az egyre nagyobb mértékű összekapcsoltság, a digitális eszközök, illetve a legújabb technológiák, mint az 5G, vagy a mesterséges intelligencia révén Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertese legyen. Nagy öröm számunkra, hogy ebben a piaci szereplők is partnereink, így együttes erővel tudunk elősegíteni olyan folyamatokat, amelyek minden társadalmi csoport életét jobbá tehetik a digitalizáció által. A Vodafone Magyarország Alapítvány innovációs versenye fontos platform ebben, így az elmúlt évekhez hasonlóan most is örömmel veszek majd részt a pályázatok értékelésében” – mondta Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára, a Vodafone Digitális Díj zsűrijének elnöke. 

 

A Vodafone Digitális Díjra a korábbi években közel 400 pályázat érkezett, közülük 27 kapott pénzbeli támogatást vagy szakmai mentorálást.

 

Kategóriák: 

  •   Digitális Esélyegyenlőség
  •   Digitális Társadalom
  •   Környezetvédelem és Fenntarthatóság

 

Pályázati időszak: 2021. december 9. – 2022. március 10.

 

Zsűri:

  •   Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes-államtitkára; a Vodafone Digitális Díj társadalmi zsűrijének elnöke
  •   Dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese; a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja
  •   Dr. Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja; a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnöke
  •   L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, szakmai vezetője
  •   Bereczki Anna, a SMAPP LAB Kft. társalapítója, kutatásvezetője, korábbi Vodafone Digitális Díj nyertes
  •   Dr. Pete Gábor, a Vodafone Magyarország IoT és konvergens megoldásaiért felelős szakértékesítési igazgatója
  •   Zsiborás Gergő, a Forbes Magyarország vezető szerkesztője
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció