Új üzletnyitással folytatja magyarországi hódítását a Xiaomi

Megnyitja második vidéki Mi Store-ját a Xiaomi. Április 10-től Szegeden, az Árkád bevásárlóközpontban is elérhetőek lesznek csúcstechnológiás mobiltelefonjai és okoseszközei. A nyitó hétvégén különleges kedvezményekkel várják a vásárlókat.

A Xiaomi számára nem csak a termékek elérhetősége fontos, a vállalat a vásárlókkal való személyes kapcsolatra is nagy hangsúlyt fektet. Az alapítása óta eltelt tizenegy év alatt bámulatos fejlődést mutató márka nyíltan vállalja, hogy sikerét a Xiaomi rajongóknak köszönheti, ezért kiemelten fontos ügyként kezeli a velük való személyes találkozást, és a vásárlói visszajelzések beépítését termékei fejlesztésébe.

 

Az április 10-én 10 órakor a szegedi Árkád bevásárlóközpontban nyitó üzlet már a második vidéki helyszín, ahol élőben megtekinthetők és megvásárolhatók a Xiaomi termékei. A kínálat bázisát természetesen a legfejlettebb technológiákat felvonultató okostelefonok jelentik, és egyre nagyobb szerepet kapnak a Xiaomi “Smartphone × AIoT” koncepcióját megvalósító eszközök, az okostelefonok használata köré épülő, közös AIoT ökoszisztémában összekapcsolódó okosórák, okosmérlegek, légtisztítók, robotporszivók, és más, a mindennapi életet kényelmesebbé és élvezetesebbé tevő megoldások.

 

A nyitásra a Xiaomi különleges akciókkal készül. Ezek a kedvezmények csak a nyitás hétvégéjén – tehát április 10-én és 11-én – és kizárólag a készlet erejéig lesznek elérhetőek a szegedi ÁRKÁD Plázában lévő Mi Store boltban. 

 

 

A szegedi nyitás hétvégéjének különleges kedvezményei az alábbiak lesznek:  

●  Xiaomi Mi Air Purifier 3C okos légtisztító: 36 900 Ft helyett 29 990 Ft 

●  Xiaomi Mi Body Composition Scale 2: 6 990 Ft helyett 4 990 Ft 

●  Xiaomi Mi Watch okosóra: 39 900 Ft helyett 29 900 Ft 

●  Xiaomi Mi True Wireless Earbuds Basic 2: 5 490 Ft helyett 2 990 Ft 

●  Xiaomi Redmi Note 10: 74 900 Ft helyett 59 900 Ft 

●  Xiaomi Redmi 9C NFC: 49 900 Ft helyett 39 900 Ft 

 

A megnyitó házigazdája a Xiaomi YouTube videók visszatérő szereplője, Tamás Zsolt lesz, és jelen lesz a Xiaomi magyarországi vezetője, Wagner Tibor is.

 

„Nagyon örülök, hogy már a második vidéki Mi Store nyílik meg ilyen rövid időn belül Magyarországon. Szünet nélkül azon dolgozunk, hogy erősítsük jelenlétünket minden értékesítési csatornában, növeljük a partnerek által üzemeltetett Mi Store-ok számát, és a Xiaomi rajongók hazai táborát. A Xiaomi az elmúlt év során tovább növelte elismertségét a hazai piacon, mi pedig az magyarországi Xiaomi csapattal mindent megteszünk, hogy megadjuk a szükséges támogatást ehhez a dinamikus növekedéshez” – mondta Wagner Tibor a nyitás kapcsán.

 

A 2010-ben alapított Xiaomi a szünet nélküli innováció elkötelezettje. Folyamatos termékdiverzifikációra törekszik, nemrég jelentette be, hogy megveti a lábát az elektromos járműgyártás piacán is. Az évek során számos díjnyertes terméket mutatott be, többek között okostelefonokat és AIoT eszközöket. 2020-ra a Xiaomi lett a világ harmadik legnagyobb mobiltelefon gyártója, 2020 negyedik negyedévére a Xiaomi AIoT ökoszisztémájához csatlakoztatott eszközök száma (az okostelefonokat és laptopokat nem számítva) elérte a 325 milliót, aminek köszönhetően a világ egyik legnagyobb fogyasztói IoT platformjává vált.

 

A Xiaomi termékei a világ több mint 80 országában közel 300 értékesítési ponton érhetők el, és a szám egyre növekszik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció