Álláspiac 2020: mesterséges intelligencia segíti a legjobb jelentkezők kiválasztását

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt több iparágban is a korábbi keresleti álláspiac kínálatiba fordult – vannak területek, ahol háromszor annyi jelölt verseng egy pozícióért, mint korábban. Ebben a megváltozott helyzetben a kiválasztást végző szakembereknek nagyobb szüksége van az innovatív megoldásokra, mint valaha. A Profession.hu munkaerőközvetítéssel foglalkozó üzletága, a Profession Services, Magyarországon elsőként használ olyan, a kompetenciák mérésére szolgáló mesterséges intelligencia alapú eszközt, mely a gyors, objektív döntéshozatalban segíti a toborzókat.

A koronavírus-járványt megelőzően hazánk álláspiacára számos szektorban a túlkereslet volt jellemző: a vállalatok változatos módokon próbálták magukhoz vonzani az álláskeresőket. Miután a tavaszi hónapokban az álláshirdetések száma drasztikusan visszaesett, a legtöbb iparágban a keresleti irány erősen kínálatiba fordult, ami az érintett területeken a jelentkezések triplázódását hozta magával. És bár az álláspiac tavasz óta folyamatosan stabilizálódik, az álláshirdetések száma még nem érte el a tavalyi év azonos időszakának eredményeit. Sok esetben a cégek tehát a korábbinál jóval több jelentkező között válogathatnak. Hogyan választják ki az adott pozícióra leginkább alkalmas jelölteket? Magyarország piacvezető állásportáljának munkaerőközvetítéssel foglalkozó üzletága, a Profession Services, erre kínál egy új, hazai piacon egyedülálló megoldást.

 

Megváltozott dinamika

Az álláspiac dinamikájának átalakulása egyértelműen látszik, ha a Profession.hu rendszerében 2019 nyári hónapjainak jelentkezésszámait összevetjük 2020 nyári hónapjainak adataival: nincs olyan kategória, ahol eltérő mértékben bár, de ne nőtt volna az egy álláshirdetésre eső jelentkezések száma. Az értékesítés, kereskedelem területén meghirdetett állások esetében például 90 százalékkal nőtt az egy pozícióra eső jelentkezők átlagos száma, a marketing-média-PR területen pedig a jelentkezésszámok 121 százalékkal nőttek tavaly nyárhoz képest. De az IT programozás, fejlesztés (73 százalékkal), a mérnöki pozíciók (64 százalékkal), a pénzügyi, könyvelői állások (62 százalékkal), az IT üzemeltetés, telekommunikáció (61 százalékkal), vagy éppen a cégvezetői, menedzseri állások (51 százalékkal) is a korábbinál jóval több jelentkezőt vonzottak. 

 

Fontos megjegyezni, hogy nem minden munkakör esetében jelenthetnek segítséget a kiválasztásban a mesterséges intelligencia alapú megoldások, de a fent említett pozícióknál például jelentősen meggyorsíthatják a legjobb jelölt megtalálásának folyamatát.

 

Segít a mesterséges intelligencia

A fentiek miatt a proaktív toborzás helyét fokozatosan a célzott kiválasztás veszi át, mely során a munkáltatóknak olyan megoldásokra van szüksége, melyekkel nem csupán időt takarítanak meg, de a megfelelő eredményeket is garantálják. „Ez a komplex helyzet ösztönzött minket arra, hogy Magyarországon elsőként és egyedülállóan integráljunk szolgáltatásainkba egy olyan, mesterséges intelligencia alapú eszközt, amely valódi, értékteremtő segítség lehet ügyfeleinknek ebben az új kihívást jelentő időszakban, extra költség nélkül” – mondta el a mostantól a Profession.hu ügyfelei számára is elérhető Interviewmocha bevezetéséről Szigeti Nikoletta, a Profession Services vezetője.

 

Az Interviewmocha a világ egyik legnagyobb kompetenciateszt adatbázisa, több mint kétezer, szakértők által validált és kétmillió jelölt által már kitöltött kompetenciatesztet tömörít, és az adatalapú, objektív szakmai döntéshozatalban támogatja a kiválasztást végző HR-eseket. Elsősorban a digitális készségek mérésére fókuszál, de olyan nélkülözhetetlen kompetenciák is tesztelhetők általa, mint a stratégiai tervezés, az analitikus gondolkodás vagy az időgazdálkodás. Jelenleg húsznál több kódnyelv is elérhető a rendszerben, ahogy a szakmai nyelvtudás felmérésére is kínál alternatívákat, angolul, németül franciául és spanyolul, ráadásul az adatbázis folyamatosan bővül az új generációs készségekkel, gyorsan lekövetve a piac elvárásait. 

 

A jelölteknek is megéri 

A rendszer releváns eredményekkel tudja árnyalni és meggyorsítani akár az online, akár az élőben zajló szűrési folyamokat, kiegészítve a hagyományos interjúköröket, netán helyettesítve is egyes lépéseket. „A szakmai megfelelőség kérdését így sokkal egyszerűbb letisztázni és több kapacitás marad a csapatba illeszthetőség és értékegyezések kiderítésére. Nem mindegy azonban, mikor kerül sor a tesztekre a kiválasztási folyamatban: minden esetben érdemes első lépésként a személyes benyomásra helyezni a hangsúlyt, vagyis munkáltatóként bemutatkozni, és ha ezen a ponton megvan a szükséges összhang, csak azután ajánlott mélyebbre menni” – figyelmeztet Szigeti Nikoletta. 

 

A kompetenciatesztek felülete felhasználóbarát, mobilra is optimalizált, a teszteket magyarázat előzi meg, és szükség esetén próbateszt kitöltésre, vagy ismételt válaszadásra is van lehetőség. A rendszer továbbá csalásgátló funkciókkal is rendelkezik. És bár a jelöltek részéről nagyobb elköteleződést kíván egy órás teszt kitöltése, mint a korábban megszokott, gyors interjúfolyamat, ők is profitálnak a kitöltéséből. Ahogy az ügyfelek riportot kapnak a jelöltek kompetenciaszintjéről, úgy kapják meg eredményüket a kitöltők is, vagyis ők egy hiteles referenciával egészíthetik ki a pályázatukat.

 

„A készségtesztelő rendszer tehát a folyamat minden szereplője számára pozitív hozadékokkal jár, egyszerre élményelem és releváns mérőeszköz, ami a mesterséges intelligencia valamennyi előnyét ülteti át egyszerűen, mégis hatékonyan a mindennapi gyakorlatba” – összegzi a szakértő.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció