Iparági nagyágyút igazolt a Dyntell

Jankó Károly, a vállalatirányítási rendszerek ismert hazai szakértője 2020 szeptemberétől szolgáltatási igazgatóként erősíti a Dyntell Magyarország csapatát – jelentette be az integrált vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszereket fejlesztő debreceni cég. 

A vállalatot a közelmúltban a 42. helyre rangsorolták a leggyorsabban fejlődő európai, afrikai és közel-keleti technológiai cégeket bemutató Deloitte Technology Fast 500 EMEA listáján. A T-Systems Magyarország SAP kompetencia-központjának korábbi vezetője három évtizedes hazai és nemzetközi rendszerbevezetési tapasztalatát állítja a Dyntell ambiciózus piaci törekvéseinek szolgálatába. A vállalat középtávon régiós pozíciója megerősítését tervezi, 10 éven belül pedig globális üzleti IT-platform-szolgáltatóvá akar válni.

 

Az integrált vállalatirányítási rendszerek vezető specialistáját, Jankó Károlyt idén ősszel leigazoló Dyntell Magyarország robbanásszerű fejlődést produkált az elmúlt négy évben. A komplex vállalatirányítási és üzleti intelligencia rendszerek fejlesztésével és értékesítésével foglalkozó debreceni vállalat bevétele – a dinamikus piacbővítésnek, valamint a világviszonylatban is innovatív és professzionális termékeknek köszönhetően – 2016 és 2019 között a 25-szörösére emelkedett, és tavaly már meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

 

Jankó Károly

 

„A fejlődésünk motorja részben az a versenyelőny, amelyet egyedi és innovatív megoldásainkkal üzleti partnereinknek biztosítunk, hiszen a cégvezetésben az ösztönös döntések helyét egyre inkább átveszi az adat- és információalapú döntéshozatal. Sikerünk másik összetevője pedig kiváló szakembergárdánk, az olyan átfogó piaci tapasztalatokkal rendelkező kollégák, mint Jankó Károly – fogalmazott Salga Péter, a Dyntell Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. – Velük ugyanis megvalósíthatónak látom azt azt a tervünket, hogy cégünk 5 éven belül Közép-Európa egyik meghatározó IT-integrátorává, 10 éven belül pedig globális üzleti IT-platform-szolgáltatóvá váljon.”

 

A projekt- és ügyféloldalon egyaránt számottevő, összesen mintegy 30 évnyi rendszerbevezetési tapasztalattal érkező Jankó Károly a Dyntellt megelőzően a Telekom csoport teljes ERP- és SAP- részlegének üzemeltetését irányította, illetve a T-Systems Magyarország SAP kompetencia-központját vezette. Az új szolgáltatási igazgató is úgy véli: reális cél, hogy a hazai piac meghódítása után a Dyntell a közép-európai piacokra is betörjön.

 

„Egyértelmű célunk, hogy új alapokra épített termékeket és a 21. század technológiai elvárásainak megfelelő szolgáltatáscsomagokat alakítsunk ki kis- és középvállalkozásoknak Magyarországon és a régióban egyaránt” – mutatott rá Jankó Károly.

 

A Dyntell a mesterséges intelligenciával támogatott adatelemzésre épülő, integrált döntéstámogató platformját elsősorban gyártó és agrárvállalkozásoknak, valamint nagykereskedelmi cégeknek kínálja. A cég által kifejlesztett Dyntell BI üzleti intelligencia rendszer új technológiája az adatelemzést nem elkülönülő folyamatként kezeli, hanem beépíti a vállalatirányítási rendszerbe. Az üzleti döntéseket testre szabott, professzionális adatelemzéssel segítő BI rendszer a belső üzleti folyamatok optimalizálásával növeli a működési hatékonyságot, új bevételi forrásokat tesz elérhetővé, és ezzel piaci versenyelőnyt nyújt.

 

A Dyntell vállalatirányítási rendszerét (ERP) Magyarországon már több mint 250 cég, üzleti intelligencia (BI) szoftvereit pedig mintegy 100 vállalati ügyfél választotta. A 80 embert foglalkoztató vállalat pedig egyre aktívabban jelen van Romániában és az Egyesült Államokban is.

 

„A mára összegyűlt bevezetési tapasztalatok alapján továbbfejlesztjük a meglévő ERP, BI rendszereket is. A hazai ügyfeleink számára fontos funkcionalitások, valamint új technológiák bevezetésével, így például az ipar 4.0, a szenzortechnológia, a blockchain, valamint a memóriaalapú gondolkodás integrálásával a kkv-k új rétegét tudjuk megszólítani – hangsúlyozta Jankó Károly. – A megújult termékek mellett új metodológiával, illetve a már megszokott professzionális tanácsadással, projektmenedzsmenttel támogatjuk ügyfeleinket.”

 

Hozzátette, új pozíciójában ugyancsak fontos feladata, hogy a projektmenedzsment, a tanácsadás és a support területén a vállalat többi részlegével is szoros koordinációt, aktív együttgondolkodást alakítson ki.

 

Jankó Károly karrierje kezdetén a PORSCHE Hungária rendszermérnökeként multinacionális környezetben ismerkedett meg a vállalatirányítás folyamataival. A RENAULT Hungária IT-vezetőjeként a vállalat hazai cégeinek IT-üzemeltetéséért volt felelős, de a pénzügyi és disztribúciós folyamatok mellett betekinthetett a generálimportőr kereskedelmi és logisztikai folyamataiba is.

 

SAP-tanácsadóként, projekt- majd programmenedzserként az olajiparban, a termelési iparban, illetve az államigazgatásban is végzett projekteket külföldön és Magyarországon egyaránt. Az SAP-megoldásokat mikro- és makroszinten is megismerte, elsajátította a világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerének programnyelvét, az ABAP-ot. Az SAP-partnercég BCS-szolgáltatási igazgatójaként működése alatt jelent meg a vállalat az államigazgatás területén, és vált aranyfokozatú partnerré. Az Enterprise Group consulting üzletág-igazgatójaként már nem csupán az SAP, hanem az összes IT üzleti tanácsadás részlegével foglalkozott. 

 

Karrierjében komoly kihívást jelentett a Lapker Zrt. vállalatirányítási rendszerének teljes megújítása, amelyet a cég IT- és telekommunikációs vezetőjeként menedzselt. A rendkívül komplex feladat sikeres levezénylése után kapott felkérést a T-Systems Magyarországtól az SAP-részleg vezetésére. Feladatkörébe tartozott többek között a nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalat összes bevezetésének és üzemeltetési SAP-tevékenységének a koordinálása.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció