Kihívások a 21. század oktatásában és a COVID utáni adatvédelem

Az oktatás 21. századi jövője, az adatvédelem lehetőségei a koronavírus után, a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kérdései és még számos érdekes téma kerül terítékre októberben a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fórumán, a think.BDPST konferencián Budapesten, mely idén először mindenki számára ingyenesen látogatható lesz a virtuális térben. Ugyanis az Antall József Tudásközpont által ötödik alkalommal megszervezett nemzetközi konferencia ezúttal hibrid formában jelentkezik: valamennyi előadás és program díjmentesen, élő online közvetítés keretében lesz követhető, míg a felkért előadók és meghívott partnerek exkluzív formában vehetnek részt személyesen a rendezvényen 2020. október 2-án. 

A think.BDPST konferenciát először 2016-ban szervezte meg az Antall József Tudásközpont, szoros együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a Nemzetközi Visegrádi Alappal. Már akkor is azt tűzték ki célul, hogy az eseményen lehetőséget adjanak a régió fejlődési lehetőségeinek bemutatására, valamint az innováció, a kutatás és a technológia legújabb trendjeinek és perspektíváinak megvitatására egy olyan szakmai közegben, ahol a kiemelt területek legjobbjai szólalnak meg. A program fővédnöke pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap, és az MVM, szakmai partnere pedig a European Cybersecurity Forum. 

 

Innovációs kérdések minden szinten 

Az elmúlt években többek között olyan témákat jártak körbe a konferencia keretei között, mint a jövő technológiái, a társadalmi innováció, az egészségügy és a közlekedés jövője, az ember-gép kölcsönhatásai, valamint a digitalizáció és a különféle intelligens megoldások által támasztott kihívások kérdései. A rendezvényen a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Visegrádi Együttműködésben részt vevő országok gazdasági, tudományos és politikai életének meghatározó szereplői szólalnak fel.   

 

Előtérbe kerülnek a COVID utáni világ innovációs kérdései

A világjárvány számos olyan kérdéssel állította szembe az innováció területén tevékenykedőket, melyekre korábban kevesebb hangsúly jutott, vagy más megközelítésben foglalkoztak ezekkel a szakértők. A think.BDPST konferencia első két panelje ezen belül két releváns témára összpontosít: milyen lesz a jövő oktatása a tanulási és tanítási folyamatok megnövekedett digitalizációjának hatására; illetve mi vár az adatvédelem területére a világjárvány után? A konferencia foglalkozik továbbá az 5G jelenével és jövőjével, valamint a technikai óriásvállalatok szabályozásának kérdésével is. 

 

A 2020-as think.BDPST-en felszólal többek között Wojciech Wiewiórowski, Európai Adatvédelmi Biztos, Gecse Mariann, a Huawei kormányzati és kommunikációs igazgatója, illetve Varga Judit, igazságügyi miniszter. 

 

Színre lépnek a fiatal tehetségek

A think.BDPST konferencia kísérőrendezvénye a Young Leaders’ Forum. Egy zártkörű program, amelyre minden évben a jövő innovációs szakembereinek jelentkezését várják, akik közül aztán a legszerencsésebbek közösen foglalkozhatnak neves szakértők bevonásával olyan kérdésekkel, mint például a vízhiány társadalmi-gazdasági összefüggései, vagy a közösségi média véleményformáló szerepe a környezetvédelemmel, klímaváltozással kapcsolatos kérdésekben. Az idei Young Leader’s Forumra 22 országból érkezett jelentkezés, közülük pedig 20 fiatal vezető vehet részt az eseményen. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció