Közel 100 milliós beruházással készül ligát váltani a BOX PRINT-FSD Packaging Kft.

Jelentős, mintegy 100 millió forintos beruházással bővíti kapacitásait a BOX PRINT nyomdaipari vállalat. A fejlesztésnek köszönhetően regionális szereplővé válhat a hazai tulajdonú cég.

A társaság a beruházás keretében olyan gépeket vásárolt, melynek köszönhetően az összes technológiai művelethez szükséges folyamatot már alvállalkozók bevonása nélkül, a saját üzemeiben képes lesz elvégezni. Az integrált működés elérése mellett a vállalat célja az is, hogy nagyméretű (B0+) nyomatokat, dobozokat egyaránt nagy szériában, a legmagasabb, ofszet minőségben tudjon gyártani, és ezek teljes körű kivitelezését ellássa. 

 

A nyomdaipari kkv ezzel tovább erősítheti az ún. displayek terén elért pozícióját. Ilyen papíralapú kínáló állványokkal lehet találkozni a legtöbb benzinkútnál, élelmiszerboltban. A BOX PRINT által legyártott displayeket emellett több multinacionális vállalat használja termékei kihelyezésére Európa-szerte, és mely promóciós forma népszerűségének további emelkedése várható. Az év végén elindult fejlesztés főként ennek kihasználását célozza meg. 

 

 

„Ez a társaságunk történetének legnagyobb, alapvetően önerőből megoldott beruházása. Stratégiánk a külpiaci jelenlétünk megerősítése, hogy magyar cégként integrált szolgáltatást adjunk a környező országok vállalkozásai számára, és mellyel ligát váltva, stabil, regionális szereplővé válhatunk” - jelentette ki Fazekas Attila, a BOX PRINT Kft. ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa.

 

A gépeket folyamatosan, 2020 első negyedévének végéig tervezik beüzemelni a telephelyeken.

 

 

A cég, a hazai nyomdaipar idénre becsült, kb. 10%-os növekedésénél jobban teljesített, a 2019-es árbevétele meghaladja a 2,3 milliárd forintot. A vállalat 93 főt foglalkoztat dunaharaszti és körösladányi üzemeiben, ahol idei esztendőben 300 kamionnyi papírárut dolgozott fel.

 

A BOX PRINT a displayek és a blisztercsomagolás szakértője. Több innovációs projekten dolgozik együtt a Bay Zoltán Kutatóintézettel, és stratégiai együttműködést kötött az Óbudai Egyetemmel, az oktatás, a méréstechnológia terén, valamint az utánpótlás biztosítása érdekében. A regionálissá váló szerepkörrel a vállalat egyúttal ismertebb, vonzóbb lehet azon leendő munkatársai számára, akik magyar tulajdonú nyomdaipari cégnél szeretnének dolgozni. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció