Magyar közösségi kezdeményezéseket segítenek a Samsung önkéntesei

A Dél-Koreából érkező önkéntesek egy hetet töltenek Budapesten, ahol a legújabb technológiákkal segítenek magyar szervezeteknek innovatív megoldások létrehozásában. A Samsung központjának munkavállalói minden évben ellátogatnak egy-egy leányvállalat országába, hogy helyi projektek támogatásával megerősítsék a vállalat társadalmi szerepvállalását. Ebben az évben Magyarországra érkezett a 31 szakértőből álló csoport.

A Samsung OneWeek lehetővé teszi a munkavállalóknak, hogy hozzájáruljanak a társadalmi kihívások elleni harchoz egy olyan programon keresztül, amely 2010 óta támogat rászoruló közösségeket és helyi szervezeteket. 

 

A kezdeményezés az elmúlt években már több mint 50 alkalommal kelt útra, 1500-nál is több önkéntessel. A 2019-es program részeként a csapat járt már Kambodzsában, Kazahsztánban és Indonéziában is, ahol nőknek szóló edukációs- és képzési programokat fejlesztettek és helyi problémákra kerestek innovatív megoldásokat. A magyarországi projekteken a Samsung az Egyesek Ifjúsági Egyesülettel működik együtt, akik a résztvevőkkel való kapcsolattartásban és a műhelymunka koordinálásában segítenek. 

 

A projekt célja, hogy a civil szervezetek az önkéntesekkel együttműködve elsajátítsák a jó gyakorlatokat és létrehozzanak egy új, egyedi megoldást az általuk megfogalmazott problémára. Az egyhetes, intenzív műhelymunka során a program résztvevői megismerik a vállalkozói látásmódot, a Samsung szakértői által vezetett előadásokon és csoportos foglalkozásokon vitatják meg a lehetséges fejlesztési irányokat. A Samsung önkéntesei között marketing- és sales szakemberek, formatervezők és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó kollégák is segítik a munkát.  A hét végére a partnerek az innovatív technológiák használatával kész tervet alakíthatnak ki, amellyel tovább fejleszthetik a szervezetük működését.

 

 

Magyarországon az ifjúsági csoportok által kezdeményezett helyi szintű társadalmi projektek kerültek előtérbe. A OneWeek célja, hogy fiatalokat ösztönözzön a saját ötleteik megvalósítására, és olyan inspiráló környezetet hozzon létre, amelynek köszönhetően javíthatják a közösségük élet- és munkakörülményeit. Budapesten három lengyel startup és öt magyar ifjúsági szervezet projektötletein dolgoznak együtt a program önkéntesei a résztvevőkkel. Saját ötlettel csatlakozott a programhoz többek között az Amigos a gyerekekért, a Szurdokpüspöki Ifjúsági Egyesület, Liget Műhely – Szitakötő Oktatási Program és a Nem Adom Fel Alapítvány is. Az egyhetes együttműködés során olyan megoldásokat keresnek, amelyekkel hatékonyabbá tehetik a tevékenységüket és segíthetik a fiatalok boldogulását.

 

„A Samsung elkötelezett amellett, hogy a jövőbemutató technológiákkal ne csupán az egyéni felhasználók életére, de a társadalomra is pozitív hatással legyen. A vállalat 2010-ben indította útjára a OneWeek programot, amelynek célja, hogy helyi közösségeknek közvetlen segítséget nyújtson – mondta el Samu Zsófia, Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. – Nagyon örülünk, hogy idén Magyarországra látogatnak a program önkéntesei, és olyan, lelkes fiatalokból álló szervezeteknek mutatnak jó gyakorlatokat, amelyek a közösségért dolgoznak, és szeretnének pozitív változást elérni környezetükben.” 

 

„A program nem pusztán a fiatal vállalkozók, de a helyi közösségek számára is kivételes lehetőség. A szakértelem, amelyet a Samsung önkéntesei nyújtanak a szervezetek számára nem csak a vállalkozások továbbfejlesztésében, de a változásra kész közösségek életében is jelentős szerepet játszik – tette hozzá Mahner Tamás, az Egyesek koordinátora. – Örömmel tölt el, hogy részesei lehetünk a nagyszerű kezdeményezésnek, és reméljük, hogy továbbra is együttműködünk majd a résztvevőkkel céljaik megvalósításában.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció