Magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji FasterCapital inkubációs programja

Magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji központú FasterCapital frissen indult inkubációs programja. A pályázat keretében kiválasztott projektek akár közel 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvételre már ötlet fázisú projektekkel is lehet pályázni, a jelentkezés határideje 2019. szeptember 15.

Idén immár harmadik inkubációs befektetési körét hirdeti meg a 2014 óta aktív FasterCapital, mely úgynevezett virtuális inkubátorként működik. A Dubai Internet City-ben székelő cég a világ számos pontján, köztük mostantól már Magyarországon is keresi az ígéretes technológiai projekteket, melyekbe befektethet. 

 

Az inkubációs program keretében a FasterCapital a kiválasztott projektekbe legfeljebb 600 millió forint értékben befektetést valósít meg. A befektetés keretében a cég a startup számára biztosítja a technológiai termék vagy szolgáltatás létrehozásához szükséges teljeskörű informatikai fejlesztési folyamat megvalósítását, saját, több mint 100 fős, házon belüli fejlesztői csapatának segítségével. A kiválasztott startupok emellett a FasterCapital közel 1000 szakértőből álló nemzetközi szakértői hálózatát bevonva, komplex üzletfejlesztési mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a csapatok könyvelési, humánerőforrás, marketing, jog, üzletfejlesztés és PR tanácsadói szolgáltatásban részesülnek.

 

Egyedülálló virtuális inkubációs modell

A FasterCapital az egész iparágban egyedülálló modellt dolgozott ki, hiszen az általuk inkubált startupoknak nem kell fizikailag elköltöznie, hiszen a teljes inkubációs programot online valósítják meg (ez az úgynevezett virtuális inkubációs modell lényege). Másrészt, elsősorban olyan startup alapítókkal, ötletgazdákkal keresik az együttműködést, akik technológiai ötlettel rendelkeznek, de maguk nincsnek bírtokában a szükséges informatikai fejlesztői képességeknek.

 

„A FasterCapital 2014 óta folytat aktív startup inkubációs tevékenységet. Az elmúlt közel 5 év során összesen 26 startup cég vehetett részt az inkubációs programban, ebből 20 vllalkozás már piacra is lépett, míg 286 csapat kapott akcelerációs szolgáltatást. Az inkubátor intenzív nemzetközi terjeszkedést folytat, melynek keretében immár Magyarországon is keresi az innovatív technológiai projektekbe való befektetési lehetőségeket” – hívta fel a figyelmet Hanyecz Imre, a FasterCapital magyarországi képviselője.   

 

Az inkubátor által megvalósított modell a társalapításon és társfinanszírozáson alapul, tehát a FasterCapital társalapítóként száll be a projektekbe az inkubációs és technológiai befektetésért cserében. A cég a tőkeigény legfeljebb 50%-át biztosítja (kivételes esetekben ennél magasabb hányadot is, de soha sem 100%-ot), a fennmaradó tőkehányad biztosítása érdekében pedig minden esetben egy külső befektető is bevonásra kerül társfinanszírozóként. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció