A világ hotline-jai tavaly 224 ezer pedofil felvétel eltávolítását kezdeményezték

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet, az INHOPE közreadta a 2018-ra vonatkozó éves jelentését. 

Társult hotline-jai – köztük az NMHH Internet Hotline jogsegélyszolgálata – az egész világról tavaly összesen több mint 155 ezer bejelentést küldtek a központi adatbázisba, s az ezekben listázott tartalmak közül 224 ezer bizonyult illegálisnak. Tízből kilenc felvételen 13 évnél fiatalabb gyermek, jellemzően kislány szerepelt, és közel minden második pedofil felvételt holland szerveren tárolnak. A hotline-ok által értesített tárhelyszolgáltatók a felháborító tartalmak több mint felét három napon belül eltávolították.

 

A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelemben különösen fontos, hogy az interneten terjesztett pedofil tartalmak hamar eljussanak a nyomozó hatóságokhoz, amelyek bizonyítékként, információforrásként használhatják ezeket az elkövetők elfogásában, áldozataik kimentésében. Ezeknek a felháborító illegális tartalmaknak ugyanakkor mihamarabb hozzáférhetetlenné is kell válniuk, hiszen nyilvános jelenlétük mélységesen sérti az áldozatok jogait és méltóságát. Ezt a kettős célkitűzést követi a hotline-okat tömörítő nemzetközi szervezet, az INHOPE, amely most nyilvánosságra hozta 2018-as statisztikáit.

 

A most közzétett jelentésből kiderül, hogy az INHOPE központi adatbázisába tavaly 155.240 bejelentés érkezett a tagországok hotline-jaitól, melyekben gyakran egynél több tartalomra is felhívták a figyelmet. A hotline-ok munkatársai megvizsgálták ezeket, és összesen 223.999 felvételt azonosítottak illegálisként, és továbbítottak a nemzeti nyomozó hatóságokhoz. A bejelentések száma évről évre növekszik, 2017-ben 14 százalékkal, 2018-ban 77 százalékkal múlta felül az előző évi értéket. A növekedés egyaránt köszönhető a tudatosabb felhasználói magatartásnak, a bejelentésre készebb internetezőknek és az amerikai kontinensen alkalmazott keresőmotoros eljárásnak.

 

Az összegzés azt is megmutatja, hogy 2018-ban az INHOPE-hoz érkező, illegálisként azonosított tartalmak 80%-án leánygyermekek szerepeltek, és a felvételek 90%-a 13 éves vagy fiatalabb gyermekeket, kisgyermekeket ábrázolt. A civil bejelentők és a hotline-ok fellépése nyomán értesített tárhelyszolgáltatók 2018-ban a jogsértő tartalmak 58%-át három napon belül eltávolították.

 

 

Növekvő európai arány mellett is stabilan alacsony hazai érintettség 

A statisztika szerint a Magyarországon működő szerverek nem számítanak vonzónak a pedofil tartalmakat forgalmazó bűnözők között: az Európában tárolt, bejelentett tartalmak csupán 0,009%-a volt hazai szerveren. 2017-ben 0,14%-os volt ez az arány. Az INHOPE hazai tagja, az NMHH Internet Hotline-jának tapasztalatai szerint a hazai szolgáltatók jogkövetőek, a hotline jelzései nyomán általában eljárnak. Az éves statisztika szerint a hosztolásban leginkább érintett szolgáltatói kategóriák képviselői, a globális fájlmegosztók, képmegosztók jellemzően nem Magyarországon, nem a magyar jogrend alatt üzemeltetik szervereiket.

 

Európát nézve a bejelentések adatai szerint Hollandiában (75%), Franciaországban (10%), Szlovákiában (8%), Németországban (1%) Romániában (1%) és Luxemburgban (1%) tárolják a legtöbb, a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő illegális online tartalmat. Az INHOPE összes tagországának adatait vizsgálva is Hollandia kerül az első helyre, a világon közel minden második pedofil felvétel (44%) holland szerveren található. Az Egyesült Államok a második (25%), majd Oroszország (9%), Franciaország (6%) és Szlovákia (5%) következik. 2017-ben még 43%-os aránnyal az Egyesült Államok állt a lista elején, de az elmúlt egy-két évben egyre inkább Európába helyeződött át az illegális tartalmak nagy része: 2018-ban az összes azonosított pedofil tartalom 69,3%-a európai szerveren volt. Az egész Észak-Amerikára jellemző javuló tendencia a szigorú jogszabályi környezetre, a pedofil tartalmakat felkutató keresőmotorok (pl. Project Arachnid) alkalmazására, illetve az amerikai szolgáltatók egyre aktívabb önmonitorozó lépéseire vezethető vissza. 

 

Magyarországon az NMHH Internet Hotline-ja 2018-ban összesen 95 bejelentést fogadott pedofil tartalom kategóriában, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 56-hoz képest. A jogsegélyszolgálat a tartalmak elemzése után 62 pedofil tartalom ügyében fordult valamelyik társhotline-hoz az INHOPE-on keresztül, hogy az országukban tárolt tartalomra felhívják a nemzeti nyomozó hatóságuk figyelmét, és eljárjanak az eltávolítás ügyében. A hazai szerveren tárolt pedofil tartalomról a hotline munkatársai tavaly összesen 29 alkalommal értesítették a Nemzeti Nyomozó Irodát.

 

Bármelyik bejelentésben rejtőzhet egy fontos puzzle-darab

A hotline-ok hatékonysága a bejelentőkön is múlik. Az INHOPE mindenütt arra kéri a netezőket, hogy ha véletlenül pedofilgyanús vizuális tartalomba ütköznek, ne hagyják figyelmen kívül, jelentsék be akár névtelenül is az országukban működő hotline-nak, Magyarországon az internethotline@internethotline.hu e-mail címen vagy az nmhh.hu/internethotline/ weboldalon. Lehetséges, hogy egy szörnyű felvétel az utolsó puzzle-darab egy nyomozásban, mert olyan információt tartalmaz a helyszín, a háttér, a környezet, az elhangzó beszéd valamely részletében, amely nyomra vezeti a hatóságot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció