A természettudományos és egészségtani oktatást reformálhatja meg a Vodafone junior ösztöndíjasának fejlesztése

Az idei évben második alkalommal állt a Vodafone Magyarország Alapítvány az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny mellé, melynek keretében az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyére küldenek képviselőket hazánkból.  A Vodafone Alapítvány a Junior ösztöndíj támogatójaként 150.000 forintot ajánlott fel két fiatalnak, akik egy összetett méréseket végző oktatási eszközt fejlesztettek.

Az Európai Bizottság kezdeményezésére rendezték meg 30 évvel ezelőtt először az Európai Tudósok Versenyét, amelyen olyan 15 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt, akik a tudomány és a technológia területén kiemelkedőt alkotnak. Európa-szerte ma már 25.000 versenyzője van az elődöntőknek, hiszen minden ország saját belső vetélkedőn választja ki küldöttjét, aki a nemzetközi megmérettetésen résztvevő 35 tagország között képviselheti hazáját. Magyarország 1995 óta küld diákokat az évente más-más Európai Uniós országban megrendezett versenyre, amelynek 2003-ban Budapest is otthont adott már. A kiválasztás a Magyar Innovációs Szövetség által kiírt Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny keretében zajlik, a szervező-bizottság elnöke a Szövetség tiszteletbeli elnöke, Dr. Pakucs János. Az idei nemzetközi esemény helyszíne Sofia lesz, melyre a három első helyezett csapat utazik, azonban a második helyezést elért páros is kiemelt díjazásban részesült.

 

A Hegedűs János és Kis-Bogdán Kolos által megtervezett JanusMeter a második helyezés mellett megkapta a Vodafone Magyarország Alapítvány Junior Ösztöndíját is, amely 150.000 forintos anyagi támogatással jár. A telekommunikációs vállalat a tavalyi évben csatlakozott először a tudományos versenyhez az innováció iránti elköteleződése jeléül. A Pécsi Janus Pannonius Gimnázium diákjainak munkája több szempontból is figyelemre méltó és támogatja a tudományos innovációt. Egyrészt kiemelkedő, hogy az iskolai oktatásra használt mérő rendszereket reformálja meg és emeli a mai technológia szintjére, másrészt versenytársainál sokkal komplexebb méréseket végző oktatási eszközként funkcionál a fizika, kémia, biológia és egészségtan területén. Működése a felhasználók számára egyszerű: a Janusmeter szenzorokat használ, vagyis külső eszközökkel végzik el a tanórákat támogató különböző méréseket. A mérőegységek a mért adatokat WiFi-n keresztül eljuttatják egy vezérlőhöz, ami továbbítja a megkapott értékeket a számítógép és a diákok okostelefonjai felé. Mindez nemcsak leegyszerűsíti a mérési folyamatot, de egy átlátható felületen ábrázolva érthetőbbé teszi a diákok számára is az eredményeket.

 

„Telekommunikációs vállalatként mindig a jövőbe tekintünk, mind a saját tevékenységünk, mind az általunk támogatott kezdeményezések esetében. Hiszünk abban, hogy a fiatal generáció lehet a jövőnk kulcsa, akiket már most is arra kell ösztönöznünk, hogy ne féljenek megmutatni, hogy mire képesek. Éppen ezért támogatjuk a Junior Ösztöndíjat az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen. Nagyszerű látni, hogy már a középiskolában azon munkálkodnak a fiatalok, hogy a digitalizáció segítségével hozzák közelebb az innovációt, a tudomány világát diáktársaik számára.” - mondta el Dr. Budai J. Gergő a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja.

 

 

A 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre idén 168 diák jelentkezett, akik közül négy fiatal jutott tovább az európai döntőre.

  • Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter (pályázat: Csillagászati távcsövek automatizálása és távvezérlése
  • Zsigó Miklós (pályázat: Moly.Net )
  • Mészáros Botond (pályázat: N-test problémák szimulációja m-dimenzióban)

 

A verseny leglátványosabb pályamunkáit – köztük a Vodafone Alapítvány Junior Ösztöndíjával jutalmazott Janusmetert is – május 29-én és 30-án, 10:00 és 16:00 óra között mutatják be a fiatal alkotók az Ericsson Magyarország székházában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció