Növekedéssel kezdte az évet a Huawei

A Huawei Technologies közzétette idei első negyedéves, nem auditált üzleti eredményeit. A cég árbevétele 2019 első három hónapjában elérte a 179,7 milliárd jüant, amely 39 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vállalat nettó profitrátája nyolc százalék volt, ami enyhe növekedést jelent 2018 első negyedévéhez viszonyítva.

Erősen indította az új évet a Huawei Technologies. A vállalat előzetes, nem auditált adati alapján a cég globális árbevétele közel 40 százalékkal nőtt 2019 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A 2018-ban legjobban teljesítő fogyasztói üzletág csúcskészülékei és okoseszközei mellett a Huawei számára az idei év technológiai fókuszában az ötödik generációs hálózatok telepítése, kiépítése és fejlesztése áll majd.

A Huawei fogyasztói üzletága (CBG) a tavalyi évben kiemelkedő, közel 50 százalékos növekedést mutatott, és ezt a tendenciát 2019 első negyedévében is folytatta. A vállalat idén márciusig 59 millió okostelefont szállított le világszerte, valamint a PC-k, viselhető eszközök- és okosotthonok piacain is jól szerepelnek a Huawei termékei. 

A cég távközlési üzletágának (Carrier) az idei évben eddig soha nem látott lehetőségei lesznek a növekedésre az ötödik generációs technológia úttörőjeként. Március végére a Huawei világszerte már 40 darab kereskedelmi 5G-hálózat kiépítésére és továbbfejlesztésére vonatkozó szerződést írt alá vezető nemzetközi szolgáltatókkal, valamint több mint 70 ezer 5G-bázisállomást szállított le a világ különböző piacaira.

A 2019-es év első negyedévében a cég vállalati üzletága (Corporate) elindította új „Huawei Inside” stratégiáját. A vállalat elkötelezett a digitális Kína alapjainak, valamint a digitális világ magjának megteremtésében, Digitális Platformja segítségével az összekapcsoltságot és a mesterséges intelligenciát egy időben kívánja biztosítani felhasználói számára. Az üzletág egyik idei sikere, hogy telepítették a világ első 5G-képes Wi-Fi 6 belépési pontját, és a negyedév végére több Wi-Fi 6 terméket szállítottak le, mint bármely más vállalat a világon.

A Huawei felhő üzletága (Cloud) továbbra is elkötelezett a folyamatos innováció mellett. Jelenleg már több mint egymillió vállalati felhasználó és fejlesztő működik együtt a Huawei Cloud-dal. A vállalat jövőbeli célja, hogy a lehető legjobb hibrid felhőrendszereket építse ki és teljes körű MI-megoldásokat biztosítson az intelligens ipar számára. 

A Huawei Technologies a jövőben is követi stratégiáját, amelynek középpontjában továbbra is az infokommunikációs infrastruktúra kiépítése és az okoskészülékek fejlesztése áll.  A vállalat minden üzletágában növelte hatékonyságát, valamint termékei és szolgáltatásai minőségét, amely nagyban hozzájárult a stabil negyedéves teljesítményéhez.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció