Új célok a Honor és a Huawei kettős márkastratégiája mentén

A Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője, Richard Yu hivatalos közösségi oldalán (a Sina Weibón) tette közzé a vállalat legfrissebb stratégiai célkitűzéseit.

1. A Huawei a világ vezető okostelefon gyártója kíván lenni.

2. A Honor Kínában a második, globálisan a negyedik legnagyobb okostelefon márkává szeretne válni. 

3. A vállalat támogatja a Honort a rendkívüli termékek kutatás-fejlesztésében, továbbra is invesztál a technológiai innovációk területén, valamint segíti az értékesítési stratégiák megvalósításában a kettős márkastratégia alapján. Mindkét márka töretlenül őrzi haladó szellemiségét és azon dolgoznak, hogy egy intelligens, összekapcsolt világot hozzanak létre.   

 

„A Huawei Fogyasztói Üzletága idén egy új fejezetet nyit. Reményeink szerint a Huawei és a Honor együtt még idén a világ legnagyobb okostelefon gyártójává teszik a Huaweit.” – írja Richard Yu. A Huawei vezetőjének törekvései ambiciózusok ugyan, mégsem mozdulnak el a realitás talajától, hiszen 2012-ben tett hét ígéretéből is mára mind megvalósult: 

1. Váltsunk márkajelzés nélküli, szolgáltatói ODM-ről független OEM márkára

2. Az alsó- és középkategóriás termékektől mozduljunk el a felsőkategória irányába

3. Fejezzük be a kezdetleges, belépű szintű készülékek terjesztését, melyek közül sok eladott példány realizál kevés profitot 

4. Építsük be a négymagos HiSilicon processzort és a Balong chipet 

5. Fejlesszünk egy e-kereskedelem alapú vállalkozást

6. Tervezzük meg az Emotion UI-t

7. Legyünk elsők teljesítményben a globális hardver piacon

 

A tavalyi évben a Huawei Fogyasztói Üzletága elérte a 348,9 milliárd jüannyi bevételt (14,82 billió forint), az előző évhez viszonyított 45,1%-os növekedést produkáló ágazat mostanra a vállalat bevételeinek legnagyobb szeletét jelenti.

 

A Honor minden eddiginél eredményesebb évet zárt annak ellenére, hogy a globális telefonpiac visszaesését mérték. Az IDC adatai szerint 2018 első három negyedévében 3,1%-os csökkenés jellemezte a piacot, a Honor ezzel szemben 27,1%-os növekedést produkált. Mindemellett a Honor 170% felett növelte globális eladásait 2018-ban az azt megelőző évhez képest. A Honor az e-kereskedelem területén is erősített, 2018-ban 29,4%-kal növelte online eladásait, így már a második legnagyobb online értékesítő a nemzetközi piacokon. [Forrás: IDC Worldwide Mobile Phone Tracker, 2018]. 

 

Idén a Honor több vezető technológiával is előrukkolt, megerősítve pozícióját az iparág digitális úttörőjeként: 

– 3D ToF kamera: Elsőként a Honor View20-ban jelent meg a 3D-s, ToF szenzorral ellátott hátlapi kamerarendszer. Az új szenzor lehetővé teszi a mélységérzékelést, a csontvázkövetést (skeletal tracking) és a valós idejű mozgás lekövetését. Mindebből a 3D mozgásvezérelt játékok, a 3D Shaping és a Magic AR is profitál.

– All-View kijelző: A Honor View20 6,4 hüvelykes, 2310x1080 pixeles, 398 PPI képpontsűrűségű kijelzője szakított a szenzorszigetes megoldással és elsőként adaptálta a kijelzőbe az előlapi kamerát, amihez egy mindössze 4,5 mm-es lyukra volt szükség. Az így elért 91,8%-os képernyőaránynak köszönhetően a készülék lenyűgöző látványt nyújt. 

 

A Honor nem áll le az úttörő technológiák fejlesztésével. Aktív szerepet vállal az 5G eszközök tervezésében, és idén tervezi útnak indítani első 5G-s telefonját, ezt maga George Zhao, a Honor elnöke jelentette be a 2019-es Mobile World Congress-en. „A kemény munka meghozza gyümölcsét. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy újításainkkal megháláljuk rajongóink bizalmát. A Honor számára a java csak most kezdődik.” – mondta Mr. Zhao.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció