A világ tíz legjobb országa között van a magyar ECDL-képzés

A Nemzetközi ECDL Alapítvány 2018. december 31-ig összegzett, minden évben aktualizált statisztikái alapján a digitális írástudást igazoló ECDL-vizsgázók számát tekintve hazánk a világ nyolcadik legjobban teljesítő országa, maga mögé utasítva egyebek mellett az ECDL rendszerét elsőként bevezető Svédországot, továbbá például Franciaországot, Lengyelországot és Romániát is. Magyarország a népességhez viszonyított penetráció tekintetében ugyancsak a nyolcadik legjobb helyet szerezte meg a globális rangsorban. Ezzel hazánk stabilan őrzi sok éve kivívott helyét az ECDL-országok között.

Magyarország mind a vizsgázók összlétszámát, mind pedig a vizsgázók népességhez viszonyított arányát tekintve az előkelő nyolcadik helyet érte el a világ 158 országa közül 2018-ban – derül ki az ECDL-t, vagyis az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsgarendszerét felügyelő ECDL Alapítvány éves statisztikáiból. A tavalyi év végére az ECDL-vizsgázást megkezdők száma Magyarországon elérte a félmillió főt, ami kiemelkedő eredménynek számít, hiszen a nyolcszor népesebb Németországban is csak mintegy 565 ezren váltották ki a vizsgakártyájukat. Világszerte összesen már több mint 16 millió ember csatlakozott az ECDL (az Európán kívül országokban: ICDL) képzéshez.

 

 

A szomszédos országok közül Ausztriában népszerűbb az ECDL, ahol csaknem 785 ezren kezdték meg a vizsgákat, a hazánknál csaknem négyszer népesebb Lengyelországban viszont jóval kevesebb, 310-317 ezer fő körüli a vizsgázók száma. Európán és a világon belül egyébként az Egyesült Királyságban (csaknem 3 millió vizsgázó), és Olaszországban (több mint 2,5 millió vizsgázó) a legnépszerűbb a mindennapokban szükséges digitális ismeretek megszerzését célzó képzés.  A vizsgázók számát tekintve a kontinensen kívüli országok közül Magyarország maga mögé utasítja például Dél-Koreát és Ausztráliát is.

 

Magyarország a népességhez viszonyított ECDL-vizsgázók számát tekintve is a nyolc legjobb között van 5 százalék körüli arányával. Ezen a területen egyébként Málta (24,5%), Liechtenstein (16,6%) és Írország (14,3%) áll a legjobban a 2018-as globális rangsorban. A népességszámot és területet tekintve hasonló kategóriájú országok között Magyarország pozíciója különösen erősnek mondható.

 

„A most publikált számok alátámasztják az ECDL vizsgarendszer magyarországi működését koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság több mint két évtizedes munkáját. A technológia fejlődéséhez igazodva folyamatosan átdolgozzuk, és jelenleg is frissítjük a képzés alapját képező oktatási anyagot” – kommentálta a nemzetközi eredményeket Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.

 

„Miután a digitális eszközök használata ma már szinte minden szakmában elengedhetetlen, reális cél lehet, hogy néhány éven belül elérjük Magyarországon az egymillió ECDL-est. Az utánpótlás jelentős részét a leendő középiskolások jelentik majd, de a korábbinál több vizsgázóra számítunk az idősebb korosztály tagjai közül is” – mondta el dr. Beck György, az NJSZT elnöke.

 

 

2018 során Magyarországon mintegy tízezer új vizsgázó csatlakozott a képzéshez: döntő többségük (74,2%) diák, legnagyobb hányaduk (51%) pedig 18 évnél fiatalabb korú, de a 27-45 éves korosztály (23%) körében is népszerű a számítógép-használói jogosítvány. Magyarországon 1997 óta lehet ECDL-vizsgát tenni.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció