Március 5-ig lehet még jelentkezni a Vodafone pályázatára

Továbbra is várja a jobbnál jobb digitális innovációkat a Vodafone Alapítvány a 15 millió forintos összdíjazású technológiai pályázatára. A Vodafone Digitális Díjra március 5-ig van lehetőség pályázni, így még nem késő nevezni azoknak, akiknek van egy olyan kész digitális újításuk, eszközük, amely megoldást kínál a gyermekeket, családokat és a nonprofit szervezeteket érintő mindennapi kihívásokra, problémákra.

A Vodafone Digitális Díj célja, hogy támogassa azokat az innovátorokat, akik digitális fejlesztésükkel a társadalmi jót szolgálják, hozzáadnak a közösség mindennapjaihoz és kész megoldásaik megvalósításával elősegítik a három kiemelt célcsoport technikai integrációját és fejlődését. A díj azoknak szeretne segíteni a rendelkezésre álló 15 millió forintos összedíjazással, akik maguk is segíteni szeretnének.  

 

„Számunkra nagyon fontos, hogy a társadalmunk alapegységei, a család, a jövőnk letéteményesei, a gyermekeink, illetve a társadalmi felelősségvállalást, társadalmat elősegítő nonprofit szervezetek körében is minél inkább elterjedhessen a digitalizáció, segítse az ő mindennapjaikat is” – mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért feleső vezérigazgató-helyettese.

 

Ennek szellemében hozta létre a Vodafone Alapítvány idén a Digitális Díjat, amelyre cégek, nonprofit szervezetek és magánszemélyek egyaránt jelentkezhetnek. „A Digitális Díj zsűrizése kapcsán, legalábbis nálam, a legfőbb szempont az lesz, hogy az új, innovatív megoldás mennyire használja a digitalizációt, a mobiltechnológiát, az újat. Hogy egy példával világítsunk rá, a gyermekek tekintetében lehet olyan fejlesztés, ami elősegíti a játékot, a tanulást, vagy akár a gyermekek biztonságát is” – tette hozzá Dr. Budai J. Gergő.  

 

A díjra december óta lehet pályázni, és már sok értékes kész megoldás érkezett az Alapítványhoz, de a pályázati időszaknak még koránt sincs vége. A kuratórium döntése alapján március 5-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt, így még mindig jelentkezhetnek azok, akiknek kész megoldása továbbfejlesztésre vár, vagy szeretné azt megismertetni a nagyközönséggel, de tőke hiányában erre még nem került sor. A pályázati felhívás részletei a Vodafone Digitális Díj weboldalon olvashatók.   

 

 

Vodafone Digitális Díj kategóriái és zsűritagjai:

A Vodafone Digitális Díjjal kapcsolatos információk és a jelentkezési lap a Vodafone Digitális Díj weboldalon érhetők el. 

Kategóriák: 

– Digitális Gyerekek

– Digitális Családok

– Digitális Non-profit Szervezetek

 

Pályázati határidő: 2019. március 5.

 

Zsűritagok:

– Dr. Solymár Károly Balázs, Infokommunikációért Felelős Helyettes Államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium

– Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok Vezérigazgató-helyettese, 

– Mártha Imre, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke, 

– Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója, 

– Csányi Gabriella, a Like Locals applikáció társalapítója, 

– Puskás András, a Budapest Bank kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettese,

– Fábián Sára, a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Kórházi Angyala. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció