Vállalati tréningekkel és tapasztalatai megosztásával kezdi a Codecool az évet

Folyamatosan növekvő népszerűségnek örvend a Codecool 12+6 hónapos programozóképzése, így az iskola immár az oktatók toborzására és képzésére is külön hangsúlyt kell fektessen 2019-ben. Továbbá, a vállalatok részéről új igényekkel is szembesültek: nem csak programozókat keresnek a cégek, hanem meglévő munkavállalóik digitális tudását is fejleszteni szeretnék. Ezért új üzletágat is indított a Codecool speciális, ügyfélre szabott vállalati tréning programokra.

Negyedik évébe lép a Budapesten, Miskolcon és Lengyelországban is jelen lévő Codecool programozóiskola, ahol már több, mint 400 tanulót képeztek, és juttattak ezzel új álláshoz programozói területen. Az évek során felhalmozódott a tudás, amiből az iskola szeretné, hogy más vállalatok is profitálni tudjanak. Többek között emiatt indult el az iskola egyik új szolgáltatása, a mentorok fejlődését támogató képzéssorozat

 

 „A képzés célja, hogy a piacon dolgozó IT szakemberek elsajátítsák azokat a mentorálási képességeket, amivel tudásukat hatékonyan át tudják adni a csapattagoknak.” – mondja Tompa Tamás, a Codecool oktatási vezetője. A cég tervei szerint havi 1-2 alkalommal megtartott, kiscsoportos kurzusokon oktatják az érdeklődőket. 

 

2019-ben a Codecool egy új, kifejezetten vállalati tréningekre szakosodott üzletágat is indít.  Az iskolának több éves tapasztalata van ezen a téren, a szakértői brigád nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is megállta a helyét. Sok esetben a saját munkavállalók már rengeteg tudás birtokában vannak, ezért különösen értékes munkaerővé fejleszthetőek programozói tudás hozzáadásával. A szakmák alakulásával egyre több területen van szükség valamilyen szintű fejlesztői tudásra. A felvevőpiacon a vállalatok türelmetlenségét jól jelzi, hogy a legtöbb tanuló a Codecool segítségével nagyon gyorsan biztos foglalkoztatóra lel.

 

 

„Ugyanakkor a már meglévő dolgozókat is fel kell készíteni a digitalizáció kihívásaira.” – magyarázza Kalocsai Lea, a Codecool értékesítési vezetője. Ezért a Codecool belső átképzési és fejlesztési programját is megindította vállalatok számára, nem csak Magyarországon, hanem Lengyelországban is. Manapság egyre több munkahelyen szűnnek meg munkakörök a digitalizáció miatt, vagy kell felvenni az új elvárásokat teljesíteni képes dolgozókat. „Ezekkel a belső fejlesztésekkel viszont javítható a vállalatok versenyképessége, és csökkenthető a fluktuáció.” – mondja Kalocsai Lea.

 

Ez a képzés meglévő programozói tudással rendelkezőkre is kiterjed, akik számára a Codecool upskilling, továbbfejlesztő tréningeket kínál. A programnyelvek ismerete és használata mellett a dolgozói hatékonyságot biztosító soft skillekre is nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás során: a résztvevők olyan képességeket is fejleszthetnek, mint az agilis gondolkozás, solution focus vagy az asszertív kommunikáció. Az új szolgáltatások mindegyike személyre szabott, az igények felmérése után közösen döntenek a képzés idejéről és szintjéről, átbeszélik, hova szeretne a cég eljutni és ez alapján állítják össze a 2-től 6 hónapig terjedő programot. 

 

Mit tartogat a jövő? Igény lett rá, hogy az oktatás olyan alap készséget adjon, amivel minden új tudás feldolgozását megtanulhatja az ember, valamint további olyan készségeket tudjon elsajátítani, mint az IT-literáció, nyelvek, elemzés és az úgynevezett „puha faktorok”, a soft skillek. A digitalizáció előrehaladásával pedig nem meglepő, hogy már minden munkahely minden munkakörében előjöhet az igény a programozási ismeretekre, képességekre.

 

„Azt látjuk, hogy az oktatás rengeteg változáson ment keresztül az évek során, mind módszereiben, mind időbeli lefolyásában.” – mondja Boda József, a Codecool alapítója és ügyvezetője. „Elmondhatjuk, hogy egy evolúciós folyamatnak vagyunk a tanúi, ahol az idő során átértékelődött az oktatás szerepe, megnőtt a korosztályok oktatásban eltöltött ideje, illetve az oktatáshoz fűződő célok és elvárások.”

 

A ’80-as évekig csupán a fiatalok életére volt hatással az oktatás, 6-tól körülbelül 22 éves korig folytatták tanulmányaikat, utána mindenki munkába állt. A felnőttoktatás 1980 és 2000 között fejlődött jelentős mértékben, aminek köszönhetően a 30-40-50 évesek ismét tanulni kezdtek, bár ekkor még csak a szakmájukhoz kötődő készségekre korlátozódóan. 

 

A „lifelong-learning” fogalma 2000-ben terjedt el igazán, elsősorban szintén a saját szakterületen való állandó képzési indíttatást kifejezve, főleg a diplomások körében. 

 

Szakértői tanulmányok szerint a változások üteme és mennyisége miatt az egész életen át tartó tanulásnak már nem csak egy választási lehetőségnek, hanem feltétlenül szükségesnek kéne lennie. Hiába van valakinek kiváló iskolai végzettsége, néhány év múlva okvetlenül rés keletkezik az elvárt feladatok és készségek, illetve az iskolában tanítottak között. A lifelong-learning alapja a folyamatos kérdezés, ennek a „gyermeki kíváncsiságnak” nem szabad elvesznie az évek során, hanem inkább folyamatosan erősödnie kell.

 

Mit tartogat a jövő? Igény lett rá, hogy az oktatás olyan alap készséget adjon, amivel minden új tudás feldolgozását megtanulhatja az ember, valamint további olyan készségeket tudjon elsajátítani, mint az IT-literáció, nyelvek, elemzés és az úgynevezett „puha faktorok”, a soft skillek. A digitalizáció előrehaladásával pedig nem meglepő, hogy már minden munkahely minden munkakörében előjöhet az igény a programozási ismeretekre, képességekre.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció