Magyar üzleti megoldás orvosolhatja az IT szakemberhiányt

Az üzleti alkalmazások új generációja jelentősen enyhítheti a hazai cégek szakemberhiányból adódó nehézségeit – legyen szó akár a magasan képzett alkalmazásfejlesztők hiányáról, akár egy új informatikai infrastruktúra gyors kialakításáról és üzembe helyezéséről. Biber Attila, az Oriana Hungary újonnan kinevezett operatív igazgatója szerint a megoldást olyan low code platformon alapuló alkalmazások jelenthetik, amelyek előre fejlesztett alapsémákból állnak, így csupán néhány hét alatt bármilyen vállalatirányítási rendszerhez integrálhatók.

Gyakorlatilag bármilyen méretű cégről beszélünk, a képzett IT szakemberek hiánya aktuális problémát jelent, hiszen több tízezer betöltetlen IT munkahely van Magyarországon. Az IVSZ 2015-ös kutatása óta nem javult itthon a helyzet, miközben az Eurostat 2017-es adatai alapján az EU-ban már messze az ICT szektorban jelentik a legnagyobb gondot a betöltetlen álláshelyek.* „A vállalati és államigazgatási rendszerek digitális transzformációját kikényszeríti a fogyasztói igények felerősödése. Ennek következtében a digitalizáció a versenyszféra, illetve az államigazgatás minden területén és folyamatában jelen van, ami tovább növeli a vállalatokra és az informatikai vezetőkre nehezedő nyomást. A low code platformok megjelenése azonban enyhítheti a jól képzett szakemberek hiányát, és ezzel segíthet a megnövekedett üzleti igény és erőforráshiány okozta „olló” bezárásában” – mondta el Biber Attila, az Oriana Hungary újonnan kinevezett operatív igazgatója.   

 

______________________________ 

A low code egy szoftverfejlesztési mód, ami lehetővé teszi a gyorsabb és megbízhatóbb fejlesztést azáltal, hogy eszközkészletével könnyebben építhetők fel az alkalmazások. Az ilyen fejlesztési platformok csökkentik a hagyományos kézi kódolás mennyiségét, lehetővé téve az üzleti alkalmazások gyorsabb szállítását, és alkalmazásukkal csökkenthető a fejlesztés, a képzés és a telepítés kezdeti költsége. A low code platformok támogatják a nagy vállalatok digitális átalakulását, ennek köszönhetően a piac növekedését a Forrester Research 2016-2022 között 45%-ra teszi. 

______________________________

 

„Az IT motorja kell, hogy legyen a cégek fejlődésének, növekedésének és hatékonyságnövelésének. A gyorsan keletkező és változó igények miatt azonban mire egy fejlesztési folyamat véget ér, sok esetben már másra van szüksége a cégnek. Az üzleti alkalmazások feladata ezért az, hogy könnyen és hatékonyan támogassák a napi szinten keletkező újabb és újabb igényeket. Az Oriana Effector low code rendszere ezt a vállalati agilitást támogatja úgy, hogy a meglévő alapsémákból pár hét vagy akár nap alatt a cég igényeire szabható rendszer alakítható ki - figyelembe véve a komplex üzleti környezet által elvárt adatbiztonságot, auditálást és skálázhatóságot is. Képletesen fogalmazva tehát az üzleti megoldások Legoja szeretnénk lenni” - mutatott rá low code megoldás lehetőségeire Biber Attila.

 

Az új operatív igazgató a hazai bővülést irányítja

Biber Attila az Oriana vezetését megelőzően a Microsoftnál, az LLP Hungary-nél és az Oracle-nél irányította közép- és nagyvállalatok informatikai rendszereinek bevezetését, így több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az integrált vállalatirányítási, ügyfélkapcsolati és üzleti intelligencia rendszerek piacán. A szakember új pozíciójában fő feladatának a low code motoron alapuló üzleti megoldások dinamikus hazai növekedésének támogatását tekinti. „A komplex vállalatirányítási rendszerek bevezetése során a legnagyobb kihívást a gyorsan változó felhasználói igények kielégítése okozta a dobozos rendszerek kötöttségei miatt. Az Effector low code platformja abban segíti a cégeket, hogy ezt a kihívást hatékonyan, felhasználóbarát módon, fenntarthatóan megoldják, miközben megkönnyítik a humán-számítógép interakciókat” – hangsúlyozta ki a szakember. 

 

Az Oriana International vezetője a külföldi terjeszkedést felügyeli

„A hazai vállalatoknál jelentkező trendek - árnyék IT, kétsebességes IT, agilis szervezet kialakítása – nem országspecifikusak. Ennek következtében döntöttünk úgy, hogy az Effektor platform értékesítését külföldön is megkezdjük. Hisszük, hogy a termékben megnyilvánuló magyar szellemi termék külföldön is versenyképes lehet. A magyarországi operáció elmúlt években tapasztalható dinamikus növekedését szerettük volna megtartani, ezért a nemzetközi operációt külön választjuk, természetesen építve az itthoni több tucat projekt tapasztalataira. A külföldi terjeszkedés egyben új kihívást jelentő karrierutat is biztosít az Oriana Hungary csaknem 50 munkatársának” – tette hozzá Basa Richárd az Oriana International vezetője. 

 

Basa Richárd szakmai karrierjét a Novellnél alapozta meg, majd bontakoztatta ki. Az itt eltöltött több mint 10 év alatt egyedülállóan sikeres szakmai utat járt be. „Az Oriana teljesen új szemléletmóddal jelent meg a hazai piacon a 2015-ben. Azóta sok hazai partner és ügyfél ismerte, illetve tapasztalta meg azokat a versenyelőnyöket, amelyeket az Oriana egyedi módszertana és üzleti modellje kínál. Ezeket a sikereket másoljuk most le nemzetközi szinten, ami új távlatokat nyit számomra is. A nemzetközi terjeszkedést az Effector platform köré kiépített partnercsatornán keresztül tervezzük megvalósítani. Az Oriana International a klasszikus szoftver vendor pozíciót látja el, azaz a partnerek végzik az értékesítést és bevezetést” – tájékoztatott Basa Richárd a nemzetközi terjeszkedésről. 

 

____________

* https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/ICT_specialists_-_statistics_on_hard-to-fill_vacancies_in_enterprises#Overview

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció