Német-magyar befektetői találkozó

A Startup Campus és a HIPA 2018. november 29-én, Németország Budapesti Nagykövetségének dísztermében látta vendégül a kockázati tőkebefektetések alapján rangsorolt legnagyobb németországi tőkealapok képviselőit. A berlini IBB Bank Tőkekalap befektetési igazgatója, a bonni  High-Tech Gründerfonds befektetési menedzsere, valamint a müncheni székhelyű Wellington Partners vezetője, a meghívott magyarországi tőkealapok képviselőinek mutatták be Európára, illetve az Egyesült Államokra kiterjedő kockázati tőkebefektetési tevékenységüket.

A német befektetők képviselői első alkalommal jártak Budapesten, de lenyűgözte őket Budapest és a benne pezsgő startup élet. A Startup Campus által szervezett delegáció tagjai között volt még a Deutsche Apotheker- und Ärztebank és a Németországi Kockázati Tőkebefektetők Egyesületének küldötte is. 

 

A program első felében a Német Nagykövetség által delegált Klaus D. Streicher köszöntötte a jelenlévőket, majd a HIPA munkatársai, valamint a két állami kockázati tőkealap, a Széchenyi Tőkealap és a Hiventures képviselői mutatkoztak be a német delegációnak. 

 

 

Az esemény következő állomása a Német Nagykövetség dísztermében rendezett Befektetői Konferencia volt, melyre meghívásos alapon, kizárólag a hazai kockázati tőkealapok képviselői voltak hivatalosak. A 30 fős terem teljesen megtelt az érdeklődőkkel, akiknek a meghívott németországi szakértők mutatták be szervezetük régiós tevékenységét, melynek Magyarország jelenleg még nem része. Éppen ezért, a részvevők megerősítették, hogy nyitottak az együttműködésre, melynek keretében rövid időn belül közösen finanszírozott co-investment projektek indulhatnak el, az exportképes innovatív technológiai vállalkozások külpiaci terjeszkedésének finanszírozására. 

 

A konferencia utáni panelbeszélgetés eredményeként a résztvevők visszaigazolást kaptak annak a problémának a meglétéről, mely az állami befektetési alapok tőke kihelyezésének régiós korlátaival jár. A növekedési fázisba jutó cégek külpiaci tevékenységének finanszírozása, az Uniós források jellege miatt nem engedélyezett. A problémára megoldás lehet a korábban felvázolt "bilaterális növekedési alap" létrehozása, mely a két ország innovatív technológiai vállalkozásainak, az üzletfejlesztéshez szükséges forrásigényét (Series A illetve B befektetési kör) biztosítaná egymás piacain. 

 

 

A csupán egynapos program során a Startup Campus munkatársainak sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk a Németországból delegált szakemberekkel, akiktől   ígéretet kaptak arra, hogy a jövő év elején, a nemzetközi befektetési szempontok alapján, közösen megvizsgálják a hazai befektetési alapok portfóliójában lévő, az elvárásoknak megfelelő exportképes innovatív technológiai vállalkozásokat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció