Egy hétre ismét Szilícium-völggyé válik Debrecen

Az INPUT Program és a Startup Campus Incubator közös szervezésében, valamint a helyi ökoszisztéma szereplőinek közreműködésével, 2018. november 19-23 között, már negyedik alkalommal rendezik meg a legnagyobb vidéki startup eseményt, a Startup Hét Debrecent

A rendezvényen 18 előadás várja az érdeklődőket, a munkaerőpiacot érintő megoldásokról nemzetközi kitekintéssel és sikertörténetekkel.

 

„A korábbi évekhez hasonlóan minden nap különböző tematika keretében zajlik, így biztosítva az aktualitások teljes áttekintését előadások és kerekasztal beszélgetések formájában. A tematikus napok végén networking esemény garantálja a kötetlen kapcsolatépítést. A minden nap 18.00 órakor kezdődő programoknak a megújult Kazánház Egyetemi Klub ad helyet, a részvétel ingyenes.” -mondta el Süvöltős László, a SHD2018 társszervezője.

 

 

Az egy héten át tartó programsorozat az alábbiak szerint alakul:

November 19.: Az Utánpótlás Napja: A mai munkaerőpiacot - így a startupokat is - az egyik leginkább érintő kihívás a munkaerőhiány. De melyek azok a vállalkozások, amelyek befektetnek a jövő nemzedékébe, és egyúttal nemzetközileg is sikeresek? Ők mutatkoznak be ezen a napon: az ovisok kedvenc robotjai kigördülnek a National Instruments műhelyéből, ott lesz a Logischool is, ahol kisiskolásokat oktatnak programozásra tengeren innen és túl, majd a Green Fox Academy-sek mesélik el, hogy hogyan lehet három hónap alatt bárkiből junior programozót faragni, és hogy ez miért ér meg 300 milliót egy befektetőnek?

 

November 20.: A második nap a „Játszva Tanulás”, vagyis a „gamification” napja: a VR Port bemutatja, hogy a játékon túl mire használható még a virtual reality. Jön Kecskemétről az Eddie csapata, akik egészen Seattle-ig jutottak az AR technológiát használó oktató appjukkal, valamint érkezik Andrei Damsa is, aki bemutatja, hogy lehet a projektmenedzsmentet játékosítani.

 

November 21.: Lokálpatrióta Startupok napja, avagy kik azok, akikre büszkék lehetünk? Az Innonicról, az ország második legnagyobb startup stúdiójáról Rab Máté ad elő, úgy, ahogy még nem hallottad! A Debrecen-Miskolc tengelyről rögtön az USA piacra jutó, az építőipart forradalmasító BauApp is bemutatkozik, és helyzetjelentést ad magáról az egyik legrégebbi motoros, a BitNinja is.

 

November 22: A negyedik, angol nyelven zajló napon átlépjük az országhatárt: három köztünk élő külföldi előadó mesél arról, hogy hogyan látnak minket, magyar startup szereplőket. Az előadók: TedX University speakere, Ahmed Ehab, Jonh Graham, a Link Global Busieness Solution CEO-ja, valamint az NI IT vezetője Jon Knutzon. 

 

Történelmi pillanatokat élünk meg: soha ennyi pénz és szakmai segítség nem állt rendelkezésre Magyarországon egy induló vagy fejlődni vágyó vállalkozásnak. A DEVIK-kel közösen szervezett utolsó napon, november 23-án a Hiventures nagykövete és inkubációs programja, a Tőkeportál startoló crowdfunding lehetősége, és a nagyhalakra lövő új befektetési alap, a Bonitás Capital Venture mutatkozik be. 

 

A napközbeni kiegészítő programokról a Debrecenből nemzetközi sikertörténetet építő Innonic gondoskodik: november 21-én 16.00-17.00 óra között - Innonic Academy Business Talk Zajdó Csabával, november 22 -én 16.00-17.00 óra között pedig Innonic Academy Tech Talk Kovács Lajossal React vs. Vue témában a cég kassai úti irodájában. A Debreceni Egyetem hallgatói rendhagyó órákon ismerkedhetnek meg a helyi startupokkal. 

 

Helyszín: Kazánház Egyetemi Klub

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció