A Telenor Magyarország a Mesterséges Intelligencia Koalíció alapító tagja

A Telenor Magyarország is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett Mesterséges Intelligencia Koalíció Alapító Nyilatkozatát, hogy több iparági szereplŇĎvel közösen támogassa az MI-alapú alkalmazások fejlesztését. 

A mesterséges intelligencia kutatása, fejlesztése és eredményeinek alkalmazása innovatív technológiai terület, amely jelentŇĎsen elŇĎsegíti a gazdaság teljesítményének növekedését. Az MI Koalíció célja, hogy állandó együttmŇĪködési fórumot biztosítson az MI-fejlesztŇĎk és MI-felhasználók között, valamint támogatást nyújtson Magyarország MI-stratégiájának kidolgozásához.

 

Az MI Koalíció Alapító Nyilatkozatának október 9-i, ünnepélyes aláírásán Koller György, a Telenor Magyarország mŇĪszaki vezérigazgató-helyettese és Dr. KŇĎrösi Gábor kormányzati kapcsolatokért és szabályozásért felelŇĎs igazgató képviselte a Telenor Magyarországot.

  

Az aláírás kapcsán Koller György elmondta:  „Örömmel üdvözöltük a Magyarországi MI Koalíció kezdeményezést, melynek célja, hogy megteremtse a kormányzati és piaci szereplŇĎk közötti összefogást a mesterséges intelligencia iparági szintŇĪ fejlesztése érdekében. Mi is úgy gondoljuk, hogy komoly potenciál rejlik a mesterséges intelligencia technológiai fejlesztésében és bevezetésében, amely elŇĎsegítheti mind az ország, mind a vállalatok fejlŇĎdését, és legfŇĎképpen az ügyfeleink minél jobb kiszolgálását. Az új MI-technológiákkal jobban megérthetjük ügyfeleink igényeit és testreszabott, optimalizált megoldásokat kínálhatunk számukra a hálózatfejlesztés és a termékfejlesztés területén.

 

A Telenornál jelenleg vizsgáljuk a mesterséges intelligenciára épülŇĎ technológiák által nyújtott lehetŇĎségeket, és azt, hogy azok milyen módon támogathatják stratégiai céljaink megvalósítását, illetve a minél tökéletesebb ügyfélélményt. Ennek elsŇĎ lépése a BI (üzleti intelligencia), illetve a big data megoldások alkalmazása, és ebben az irányban már komoly elŇĎrelépéseket tettünk. Hiszünk benne, hogy ha értŇĎ módon - a személyes adatok legnagyobb tiszteletben tartásával és GDPR-nak megfelelŇĎen - kezeljük az ügyfelek adatait, az végsŇĎ soron tökéletesebb hálózatoptimalizáláshoz, minŇĎségi, akár egyéni ajánlatok kidolgozásához vezet. Mindez együtt pedig elŇĎsegíti, hogy ügyfeleink a lehetŇĎ legtöbb értéket nyerjék ki az internethasználatuk során, gyorsabban, hatékonyabban dolgozhassanak, tanulhassanak, és több sikert érjenek el. Az üzleti intelligencia és a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése ezért jelentŇĎs mértékben hozzájárulhat a magyar gazdaság teljesítményének növeléséhez, mint az az MI Koalíció célkiŇĪzései között is szerepel.” 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció