Harmadik díj a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen

Az idei évben Kínában, Chongqing-ban került megrendezésre a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2018. augusztus 14-e és 20-a között. A megmérettetésen Magyarországot Laufer Tamás Jónás, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre. 

A legjobb nemzetközi projekteket díjjakkal jutalmazzák. A magyar versenyző az „Egyensúly befolyásolásának kutatása 2.0, avagy balesetek megelőzése okostelefonnal” c. pályamunkájával, ami az alkohol, egyensúlyra kifejtett hatását mérő balesetmegelőző alkalmazás, bronzérmet nyerte el a nemzetközi projektek közül, valamint elnyerte a CASTIC csapat legnépszerűbb versenyző különdíját is.

 

 

A rendezvényen Tamás meghívást kapott a luxemburgi innovációs versenyre és a tavaszi pekingi nemzetközi versenyre is. A verseny egyik zsűritagja meghívta a shanghaji Tongji Egyetemre, egy másik zsűritagtól pedig meghívást kapott a Nankai Egyetemre is. 

 

A „China Adolescent Science & Technology Innovation Contest” elnevezésű versenyt, 1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. A verseny célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és tanulást a diákok között, tudományos és műszaki területen. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról. Idén 41 külföldi országból, közel 250 nemzetközi résztvevője volt a versenynek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció