5 tipp szülőknek és 5+1 tipp fiataloknak a biztonságos fesztiválozásért

A Telenor felkérésére a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány négy generáció képviselőit kérdezte meg arról, hogy milyen bulizási szokásaik voltak/vannak, illetve hogy mit gondolnak a biztonságos fesztiválozásról, és hogyan változtatta meg a bulizási szokásokat a mobilok elterjedése. Itt vannak az eredmények és az alapítvány által megfogalmazott jó tanácsok szülőknek és fiataloknak a fesztiválszezonra.

Miben látja másképp a bulizást szülő és gyerek?

Egyre fiatalabb korban kezdik a gyerekek a bulizást és alapvetően biztonságban érzik magukat, amikor elmennek otthonról. A szüleik viszont aggódnak amiatt, hogy egyre több és az éjszakában is egyre intenzívebb élményeket keresnek a fiatalok, ami összességében bajba sodorhatja őket. A fiatalok azt gondolják, hogy szüleikhez képest valóban máshogyan vágnak bele az éjszakába, de alapvetően csak a külsőségek változtak – ők ma is úgy buliznak, mint ahogy a szüleik tették azt 10-20 évvel ezelőtt.

A megkérdezett tizen-, huszonévesek alapvetően a technikai eszközökben látják a különbséget: “….a mobil miatt könnyebb összeszervezni a találkozókat. Megtudni, hogy ki, hol, merre van, könnyebb informálódni a bulikról, hova érdemes menni, mi van aznap a városban”. A ma harmincas, negyvenes korosztály a mai bulik, fesztiválok hangulatát látják másmilyennek: “Szabadabb és ezzel veszélyesebb lett a környezet. Sokkal tágabbak a határok, az erkölcsi értékek lazábbak. Nagyobb, durvább, több, gyorsabb élményekre van szükség ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Nagyobb nyomás alatt vannak a mai fiatalok, mint régen, és ezt csak fokozott bulizással tudják kompenzálni.” Az idősebbek, akik gyakran már maguk is szülők, hangot adtak félelmeiknek és aggodalmaiknak, ami a drogok elterjedtségét, vagy a túlzott alkoholfogyasztást illeti.

Mi az, amiben az idősebb és a fiatalabb is egyetért, ha fesztiválozásról van szó?

Egy dologban minden generáció egyetértett: egy fesztiválon a mobiltelefonok sokkal inkább segítenek, és biztonságot nyújtanak, mint amekkora kockázatot jelentenek. A felsorolt pozitívumok között kiemelkedőek a biztonságot adó, a szervezést és tájékozódást segítő funkciók – mint az általános elérhetőség, a helymeghatározás és a fényképező hasznossága. Fesztiválokon a mobilhasználat hátrányaként alapvetően az illuminált állapotban való posztolás és telefonálás, valamint a rablásnak való áldozattá válás jelent meg a válaszok között.

A fiatalok válaszaiból az is kitűnt, hogy a tudatos mobilhasználattal a buli is szabadabb: „Ha valaki a telefonján lóg, ahelyett, hogy megélné a pillanatot, azzal elveszi a buli élményét.”; ill. “Nem egymással foglalkozunk, hanem sokszor egymás mellett nyomkodjuk a telefont, fotózunk, lessük a reakciókat a social média tevékenységünkre. Egymással bulizzunk, ne a mobilunkkal!”

A kutatás alapján videóban a jó tanácsok a szülőknek és a fiataloknak a fesztiválszezonra

5 tipp szülőknek a fesztiválszezon nyugalmáért

5+1 tipp fiataloknak a fesztiválszezon kimaxolásáért

A kutatásról készült rövid jelentés itt ismerhető meg.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció