Az innovációkban testet öltő adat

A Nextent Informatika Zrt. immáron 3. alkalommal tölti meg az Akváriumot nagy mennyiségű adattal, ugyanis 2018. május 17-én megnyitja kapuit az egész napos Big Data Universe Konferencia. 

Az ingyenesen látogatható rendezvényen való részvétel mindössze előzetes regisztrációhoz kötött, és ezért cserébe a legfrissebb Big Data trendekbe csöppenünk neves nemzetközi és hazai szakértők tolmácsolásában, legyen szó IoT-ról, önvezető autókról, chatbotokról vagy éppen mesterséges intelligenciáról.

 

A Big Data nem ismeretlen fogalom immár 2018-ban, a programozókon és a digitális szakembereken kívül az üzleti világ és a legtöbb iparág szintén egyre többet profitál belőle a mindennapok során. Komplett gyártósorok, önjáró mezőgazdasági gépek, energetikai és távközlési okosmegoldások “üzemelnek” adatokkal, vagyis a begyűjtött és elemzett információra adott célspecifikus válaszmechanizmusok által kontrollálva.

 

 

A trend sokrétűségét példák ezrein keresztül lehet bemutatni, melyek rögtön újabb alkalmazási módokat inspirálhatnak - és éppen ez a célja a Nextent által szervezett egésznapos rendezvénynek, ahová szeretettel várnak mindenkit, aki vállalkozását, szolgáltatását, termékét vagy szoftverét, applikációját szeretné a Big Data nyújtotta megoldásokkal még hatékonyabbá, illetve jobbá tenni.

 

Az angol nyelven elhangzó előadások idén is több tematika köré épülnek, melyeket nemzetközi és hazai specialisták a gyakorlati megvalósítás oldaláról mutatnak be a közönségnek. Az idei évben várhatóan 16 izgalmas előadás közül csemegézhetünk, melyek párhuzamosan futnak az Akvárium két termében a következő témák szerint csoportosítva:

  • Chatbotok: automatikus chat-kommunikáció, tanuló robotok
  • VR / AR, kiterjesztett 3D vizualizáció
  • Mesterséges intelligencia / Gépi tanulás / Gépi tanulás neurális hálókkal, önvezető autók 
  • Adatvizualizáció üzleti intelligencia-szoftverekkel
  • Fintech és Blockchain technológiák - A pénzügyi világ robbanásszerű átalakulása
  • IoT - Internet of Things, Internet of Everything

 

A szakmailag kiemelkedő és nemzetközi színvonalú egésznapos konferencián a részvétel mindenki számára ingyenes, mindössze regisztrációhoz kötött. További részletek és jelentkezés a https://bdu.hu/presscenter/ címen vagy közvetlenül a hello@bdu.hu email címen. 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció