Több nőt az IT szektorba!

Az utóbbi években egyre több nő halad az üzleti életben felfelé a ranglétrán olyan fontos pozíciók felé, amelyek már példaértékűek lehetnek a fiatal lányok számára. 

A Kaspersky Lab „11%-on túl: Tanulmány a nők kiberbiztonsági jelenlétéről” című jelentése rávilágít a tényre, miszerint továbbra is meglepően alacsony a nők aránya az informatikai védelem világában. A jelentés vizsgálja azt is, hogy miért nehéz a nőknek betörni ebbe a zárt világba. 

 

 

 

A jelentés szerint a nők a kiberbiztonság univerzumában kemény valósággal szembesülnek: gyakran egyedüli nőként ülnek egy férfiakkal teli szobában – talán ez az egyik fő ok, amiért sokan úgy döntenek, nem itt akarnak karriert építeni. A nők hiánya ebben az iparágban dominó elvként is működhet: minél kevesebb nő van, annál kevesebb érdeklődőre lehet számítani a jövőben. Egy tavaly készült nemzetközi számítástechnikai munkaerő tanulmány szerint a megkérdezettek 42%-a szerint fontos, hogy van-e az érdeklődésüknek megfelelő munkahelyeken azonos nemű példakép. Azaz egy kisiskolás lány számára nem elhanyagolható, hogy az adott munkaterületen mennyi a nők aránya. Sőt, a megkérdezett nők fele olyan munkakörnyezetben dolgozik, amely egyenlő nemi arányokkal bír. 

 

Az elemzés rávilágít, hogy a nők többségének nincs elég önbizalma az informatika világához, mivel sokan úgy gondolják, hogy csupán fejlesztőket keresnek a fejvadászok egy-egy IT pozícióra. Bár kívülről úgy tűnik az ipar elsősorban a technikai oldalra összpontosít, pedig az olyan képességek, mint a kritikus gondolkodás és a problémamegoldás roppant fontosak a kiberbiztonságban. 

 

Úgy tűnik, hogy hiányzik a megfelelő, gyakorlatorientált képzés és információ, amely segítené a nők integrálását az IT szektorba. Amikor megkérdezték, hogy miért nem döntöttek a kiberbiztonsági pálya mellett, akkor a következők derültek ki: a válaszadók 57%-nak nincs kódolási tapasztalata, 52 százalékukat egyáltalán nem érdekli a számítástechnika, 45% nem ismeri a kiberbiztonságot, 38% kevésnek tartja matematika tudását. 

 

 

Noushin Shabab

 

A kiberbiztonsághoz kapcsolódó sztereotípiák szintén nagy visszatartó erőt jelentenek a nőknek. Ezek lerombolását már az egyetemen el kell kezdeni. A fiatal nők egyharmada gondolja úgy, hogy a kiberbiztonsági szakemberek „geek”-ek, azaz kockák, ezért nem is meglepő, hogy minden hatodik nő szerint a kiberbiztonsági karrier unalmas, de ez nem azt jelenti, hogy ez az kép nem változtatható. 

 

Noushin Shabab, a Kaspersky Lab vezető biztonsági elemzője szerint „A kiberbiztonsági szakember imázsa változik, például a WannaCry kapcsán a fiatal nők 58%-ának érdeklődését az online hírek, a televízió és a rádió keltette fel. Ez azt jelenti, hogy az érdeklődést nem nehéz az informatikai világ felé terelni.”

 

A sztereotípiák leküzdésére a Kapsersky Lab más szervezetekkel közösen azon dolgozik, hogy jobban megértsék azokat az akadályokat, amelyek limitálják a nők lehetőségeit a kiberbiztonságban, például olyan kezdeményezésekkel, mint a Kaspersky Lab Akadémia, a Kaspersky Kiberbiztonsági Minősítési Program és a Kaspersky Kiber Napok. Ezek célja az iparági tudatosság, a munkaköri lehetőségek, és a szakemberek oktatásának promóciója.

 

A nemzetközi kibertanácsadó cégnél számos jó példa akad a nők motiválására, olyan példaképek személyében, akik szívesen megosztják személyes történeteiket a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal:

 

„Kislányként mindig lenyűgöztek a rejtvények és a társasjátékok, amely tovább fejlődött a programozás iránti szeretetté, míg ez elindította a karrieremet biztonsági kutatóként. A Kaspersky Lab GReAT (Global Research and Analysis Team – Globális Kutató- és Elemző Csapat) részlegén dolgozom más szakértőkkel közösen a kifinomult kibertámadások és ismeretlen APT-k észlelésén, kiberkémkedéssel kapcsolatos kampányokon, a főbb kártékony programok, zsarolóvírusok és egyéb kibercsapdák elemzésén. A munkám nemcsak technikai készségeket, hanem kitartást, kreativitást és együttműködési képességet is igényel azért, hogy egy lépéssel a kiberbűnözők előtt járhassak.” – osztotta meg tapasztalatait Noushin Shabab, a Kaspersky Lab vezető biztonsági elemzője.  

 

Shabab szerint minél több nő fedezi fel magának az informatikai biztonság világát, annál gyorsabban lesz népszerű karrier-lehetőség: „Szerencsés vagyok, hogy önállóan megtaláltam a hivatásom, és most bátorítani szeretném nő társaimat, hogy kövessék a példámat. Érdekes összetevője a munkámnak, hogy míg mások napi 100 e-mailt is válthatnak, addig én többezer embert megmenthetek egy számítógépes támadótól akár egy óra alatt. Továbbá a számítógépes bűnözők nem normál munkaidőben dolgoznak, ami számomra azt jelenti, hogy az én munkaidőm is rugalmas. Dolgozhatok egy laborban, egy adatközpontban, egy irodából, otthonról vagy akár a kedvenc kávézómból is, azaz a munkám követi az életmódomat. Azt pedig eszméletlenül élvezem, hogy folyamatosan fejlődhetek és gondolkodhatok új megoldásokon azért, hogy megvédhessem az embereket és a vállalkozásokat a rosszindulatú programoktól.”

 

A nemi megkülönböztetés megszüntetésén dolgozik a Kaspersky Lab, például olyan expedíciók büszke szponzora, amelyeket női világutazók inspiráltak. Legutóbb a vállalat támogatta az első csak nőkből álló csapat északi-sarki expedícióját, amely az Arab-félszigetről indult április 15-én és mindössze 8 nap alatt teljesítették a kimerítő túrát. 

 

 

Kép forrása: Kaspersky Lab 

 

Angol nyelvű videót az expedícióról ezen a linken talál. 

 

„Vállalatunkban számos briliáns nő napról-napra megkérdőjelezi a férfiuralmat az informatikai világban, és mi ösztönözni is szeretnénk a fiatal nőket, hogy legyenek bátrak és tegyék próbára magukat– legyen szó akár az Északi-sark meghódításáról, akár arról, hogy fejlesztőnek tanuljanak.” – mondta Alex Moiseev, a Kaspersky Lab CBO-ja. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció